Oldal kiválasztása

Gálfi Dalma világelső

Szerző: | 2015-12-18.

Gálfi Dalma első magyarként élen zárta az évet a junior teniszezők világranglistáján.

 

Az idei US Open junior bajnoka, aki Wimbledonban Stollár Fannyval az oldalán párosban is bajnok lett az MTI-nek adott interjújában közölte, nem lenne rossz, ha már jövőre berobbanna, de van még ideje, hogy megszokja a felnőtt versenyek tempóját.

– Most először is túl kell esnem egy műtéten, mivel idén négyszer volt tüszős mandulagyulladásom, és sokat ki kellett hagynom. Emiatt januárban nem tudok majd versenyezni – mondta a 17 éves játékos, aki idei sikereivel a felnőtt WTA-ranglistán bejutott a legjobb 300-ba, jelenleg pedig a 331. helyen áll.

A kezdeteket felidézve Gálfi Dalma elmondta, hogy édesapja teniszpályát üzemeltet Balatonfüreden, így beleszületett a sportba, és már babakocsiból is nézte a meccseket. – A legnagyobb eredményemnek azt tartom, hogy bekerültem a top 300-ba, ezután jön a megnyert US Open, a világelsőségre viszont egyáltalán nem számítottam, hiszen az év elején még 13. voltam a junioroknál – mondta Gálfi Dalma, hozzátéve: szokatlan és fárasztó volt a US Open után rá irányuló figyelem, de akkor fogta fel igazán, hogy mit ért el New Yorkban.

balatonfured.hu/MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004