Oldal kiválasztása

Elkészült az új autóbusz-pályaudvar Balatonfüreden

Egy nagyon régóta várt, több mint 400 millió forintos beruházásnak köszönhetően teljesen megújult az autóbusz-pályaudvar Balatonfüreden. Ezzel látványosan átalakult a környék arculata, a város kapujának is nevezett terület Füredhez méltón változott meg. A KDOP-4.2.3-09-2010-0005 azonosító számú pályázat konzorciumi összefogással valósult meg.

Az átépítés részeként a helyközi és távolsági autóbusz indulóállások a vasútállomástól nyugatra kaptak helyet, ugyanitt alakították ki a buszok részére a parkolókat is. A helyi járatok indulási helye nem változott. Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. forgalmi irodája is megújult, csakúgy, mint a nyilvános wc. A kettő között új átjáró épült, amely a már említett nyugatra eső új, fedett autóbusz-pályaudvarhoz biztosít kényelmes átjárást.

Megújult a vasútállomás fűtött és fűtetlen váróterme, valamint az épület külső homlokzata. A korábban sok kritikát kapott Castricum tér megújulása is a beruházás része volt. Megváltozott az U alakban megkerülő út nyomvonala, bár a behajtás a korábbi helyen történik, a kihajtás az új vendéglátó üzletek mögött tér vissza a Horváth Mihály utcára.

A területen új közpark és sétány alakult ki, amely új tengelyként köti össze az aluljárót és a part felé folytatódó Endrődi Sándor utcát. Magánberuházásként új, korszerű vendéglátóknak helyet adó épületek létesültek, ahol pékség, dohánybolt, kávézó várja a vonatra, vagy autóbuszra várakozókat.

Az új pályaudvar teljesen akadálymentes és igazodik a városban kialakult modern, letisztult arculathoz. A közösségi közlekedés mostani fejlesztése javítja a térségen belüli közlekedést is, hiszen a balatonfüredi pályaudvar fontos csomópont, melyet az ide látogató turisták is igénybe tudnak venni. Mostantól tehát a városba érkezők, legyenek azok helyi lakosok, vagy turisták, egy rendezett, átlátható, európai viszonylatban is modernnek számító buszpályaudvarra érkezhetnek.

balatonfured.hu

Megosztás

Programok

< 2023 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004