Oldal kiválasztása

A magyar beau monde

Szerző: | 2016-04-02.

Korabeli előkelőségek, tehetős kereskedők, értelmiségiek, polgárok, kíváncsi külföldiek és kényes ízlésű itthoniak – mind fürdővendégek a tizenkilencedik századi Füreden.

A helyszín Balatonfüred fürdője, a nevezetes Savanyúvíz, ahova kikapcsolódni járnak a vendégek. Esznek, isznak, mulatnak, fürdenek, szeretnek, pletykálnak, politizálnak, intrikálnak. Füred csak a helyszín, a fókuszban az itt megfordult előkelő társadalmi rétegek állnak. Ám hiába az előkelőségek, a kép ezúttal sem idealizált. Sőt, az idézett szövegekből egyértelműen kiderül, bizony az antiszemitizmus sem volt ördögtől való gondolat a fürdőhelyen. A fürdőtulajdonosok ugyan mindent elkövettek, hogy a jelentős bevételt hozó zsidó vendégek maradéktalanul elégedettek legyenek, a fürdőközönség soraiban nem volt ritka az antiszemita megnyilvánulás.

– Előző kötetemben (Professionatus spielerek – Arcok és történetek Balatonfüred múltjából) elsősorban a kétes alakokra, a lecsúszott egzisztenciájú szerencselovagokra, a város jellegzetes figuráira összpontosítottam. Az új kötet ennek a folytatása, szintén a 19. századi Füredről szól, de az itt megfordult polgárságra, nemességre koncentrál. A címet Rachel Harriette Busk, az 1800-as évek derekán Füreden üdülő angol hölgytől kölcsönöztem, ő írta, hogy a fürdőn lelhető fel a magyar beau monde – azaz az előkelő társaság. De a kifejezés szép világot is jelent. Úgy gondolom, mindkét értelmezési lehetőséggel lehet azonosítani a korabeli Füredet – mondta Katona Csaba történész, aki egy újabb olvasmányos könyvvel árnyalja tovább a város helytörténetét.

A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában megjelent A magyar beau monde című kötet Katona Csaba történész, a MTA BTK TTI munkatársának eddig folyóiratokban megjelent, a XIX. századi Balatonfüredről szóló esszéit és tanulmányait tartalmazza.

A kötetből egyebek mellett kiderül, hogy miközben Füred az ország legkedveltebb, vágyott fürdőhelye volt, különösen az 1860-80 közötti időszakban élte virágkorát, az európai összehasonlításokban rendre alul maradt, az osztrák vagy cseh fürdők elegánsabbak voltak nála, jóval több szolgáltatással. Az itthoni presztízs fürdőhely Európában csak középosztálynak számított.

– Fürednek azonban volt egy sajátos vonzereje, a gyönyörű táj és a gyógyfürdő mellett a Balaton jelenléte. Az élő, szabad víz olyan vonzerő volt, amit más fürdők nem tudtak biztosítani. Fürdőhelyi szerelmek, sőt házasságok születtek itt. Ekkoriban a fürdőben mindig kifüggesztették az aktuális vendégek listáját, az úgynevezett fürdőlistát, ami a nevet és a foglalkozást is tartalmazta, ez nemcsak akkor, de most olvasva is érdekes – fogalmazott a Kisfaludy Galériában rendezett kötetbemutatón Katona Csaba, akivel Tóbiás Krisztián, a Tempevölgy folyóirat felelős szerkesztője beszélgetett.

Az esten bemutatták A füredi fotós című fényképalbumot is, amely a fiatalon elhunyt Talabér Gyula, főként az 1950-es évek Füredjéről készült fotográfiáit tartalmazza.

Az eredetileg kertészeti kutatóként dolgozó Talabér, az 1950-es és 1960-as évek fordulójának Balatonfüredét dokumentáló és láttató életművét kizárólag a leszármazottaknak köszönhetően ismerhetjük, ők őrizték meg ugyanis a fekete–fehér fényképeit, üvegnegatívjait. Bár Talabér nem foglalkozott hivatásszerűen a fotográfiával, több szakmai díjat is kapott, elsősorban a hétköznapi élet pillanatait megörökítő, ma már komoly helytörténeti értékkel is bíró felvételeiért.

– Több ezer fotó közül választottuk ki a kötetben látható fényképeket. Talabér Gyula nem képeslapszerű felvételeket készített, nem a gyönyörű tájat ábrázolja, hanem apró mozzanatokat. Művészként közelített Füredhez és a fotográfiához. Játszik a fénnyel és az árnyékokkal, a hangulatokkal. Lenyűgöző és elgondolkodtató képek láthatók a könyvben – mondta a bemutatón, a kötetet szerkesztője Burza Patrícia Kármen.

A bemutatott könyvek a Vaszary Galéria könyvesboltjában és a Városi Könyvtárban kaphatók.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004