Oldal kiválasztása

Átadták a négycsillagos Füred Hotelt

Szerző: | 2016-04-14.

Éveken át tartó enyészet és kétéves felújítás után, 4,6 milliárd forintból megújult a Füred Hotel, a város egyik legnagyobb szálláshelye. A Balatonfüred egyik legszebb helyén álló, négycsillagos hotel, a Dunántúl első számú szállodaközpontja lehet minőségi és komplex szolgáltatásaival.

A Füred Hotel, amely évtizedeken keresztül a város egyik legforgalmasabb szállója volt, közel tíz évig állt teljesen kihasználatlanul. A kívül-belül felújított hotel a térség legjelentősebb minőségi szolgáltatásokat nyújtó szálláshelye lesz, ahol kiemelt figyelmet kapnak a wellness illetve a konferencia szolgáltatások.

A 4,6 milliárdos beruházáshoz az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program keretében, mintegy 1,6 milliárdos támogatást adott az unió.

A közvetlenül a Balaton partján elhelyezkedő, pazar panorámát nyújtó négycsillagos, 200 szobás szállodakomplexumban egyebek mellett kilenc medence, gőzfürdő, szauna, bowling pálya, látványkonyha és ezer fős konferencia központ áll a vendégek rendelkezésére.

Fotógalériáért katt a kis képre.
{photogallery}3602{/photogallery}

Saját 150 méteres, impozáns partszakasza és strandja van a hotelnek, amely összesen 436 vendég befogadására alkalmas. A szobák berendezését, szolgáltatásait és kényelmi funkcióit a négy- és ötcsillagos elvárások szerint alakították ki. A tizenhárom szintes hotel Balaton felőli oldalára egy új épületrészt illesztettek, a több mint háromezer négyzetméteres, külön felnőtt és gyermek résszel ellátott wellness részleg, kilenc medencét ölel fel.

A hotel április 21-től várja a vendégeket.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a megnyitó ünnepségen hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a hazai turizmus fejlesztésében, ezért adott támogatást a hotel megújításához is.
– Ez a hotel a Balaton egyik legnagyobb problémájára, a szezonalitásra lehet válasz. Ide és a városba egész évben érdemes ellátogatni. Bízom benne, hogy a balatoni térség turisztikai fejlesztése azt eredményezi, hogy Magyarország az idegenforgalom terén méltó vetélytársa lehet a külföldi országoknak.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, Balatonfüred a minőségi turizmussal vívta ki magának a jelenlegi előkelő helyét és ismertségét, a hotel ebben a pozíciójában erősíti meg a várost. A Füred Hotel a térség legszínvonalasabb szállodája jelenleg – fogalmazott az ünnepségen, amelyen Zséda adott koncertet.

Fotógalériáért katt a kis képre.
{photogallery}3603{/photogallery}

– Új időszámítás kezdődik a városban, a Dunántúl egyik meghatározó szállodáját avatjuk most, ez új turisztikai kínálatot nyújt Balatonfüreden, és jelentősen növeli a város adóbevételeit is. Jó időben jött az uniós, vissza nem térítendő támogatás, hiszen ilyen szálláshely bővítő források már nem állnak rendelkezésre – vélekedett Bóka István, Balatonfüred polgármestere, aki hangsúlyozta, az évekig zárva tartó szálloda állapota miatt a város egyik szégyenfoltja volt, ezért külön öröm a felújítása.

– Komoly terveink vannak. Nagyon bízom benne, hogy szép jövő előtt áll a hotel. Bővítettük az egykori hotel funkcióját. Konferenciáknak adunk majd helyet, minőségi wellness részleget alakítottunk ki, a strandunk pedig önmagáért beszél. Az a tapasztalatom, hogy a vendégeknek komoly igénye van a minőségi ellátásra, reményeim szerint az északi parton teljesen egyedülálló szolgáltatást ad majd a hotel – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Czigle János, a hotel tulajdonos igazgatója, aki hozzátette: a szálloda árai tíz százalékkal lesznek drágábbak a Flamingó Hotelnél.

A szálloda amolyan okosházként funkcionál, a vendégek biztonságát és kényelmét egy modern online rendszer felügyeli és biztosítja. A szobákban a klímát, sőt még az illatot is a vendégek igényei szerint változtatják.
– A vendégek kérhetik, hogy a kedvenc illatuk legyen a szobában. A berendezések és a szolgáltatások terén is a minőség és az elegancia volt a legfontosabb szempontunk. A strandot a szálloda fölötti városrész lakói is igénybe vehetik, az önkormányzatnál lehet kérni a fényképes belépőt, reméljük ezzel is példát mutatunk majd – válaszolta kérdésünkre Czigle Zsolt ügyvezető.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004