Oldal kiválasztása

Megújított múzeum

Szerző: | 2016-04-21.

Megújul a Jókai Mór Emlékház kiállítása. A hazai múzeumi bemutatóhelyek egyik legsikeresebb tárlatát felújítják, új szolgáltatások érhetők majd el. Nyitás a Jókai Napokon.

Öt éve adták át a Jókai Villában az író balatonfüredi életét korszerűen bemutató kiállítást, amely irodalom- és kultúrtörténeti szempontból is különlegesnek számított, az emlékház tárlata díjat is kapott, mint a legfigyelemreméltóbb hazai múzeumi bemutatóhely.

A múlt század egyik leghíresebb művészházaspárja, Jókai Mór és Laborfalvi Róza sajátos tárgyi környezettel vették magukat körbe, ezt mutatja be az emlékház. Az enteriőrökre épülő kiállítás felidézi Jókaiék hétköznapi életének hangulatát, bemutatja a hagyatékban megőrzött bútorokat és tárgyi emlékeket, a házaspár magánéletének dokumentumait, sőt megidézi az író nevelt leányának jelenlétét is. A koncepció az volt, hogy olyan legyen a ház, mintha még mindig itt élnének a villa tulajdonosai.
A korszerű látványvilágú és felfogású emlékház igen népszerű, az elmúlt öt évben közel százezren látogatták meg a kiállítást, amely filmforgatásoknak, konferenciáknak és ünnepségeknek is helyet adott.

– Meg kell őrizni a kiállítás fényét, lépést kell tartani a változásokkal. Egyrészt a nagy látogatószám miatt kissé megkoptak a szabadon bejárható terek, ezt helyreállítjuk, néhány eszköz pedig elhasználódott, például restaurálni kellett a távcsövet. Tartalmában is megújul a kiállítás, lesz egy angol-magyar nyelvű audio gide, amely a szokásos információk mellett anekdotákat, történeteket is tartalmaz,-  igyekeztünk minél érdekesebben bemutatni a házaspár életét, kapcsolatuk érzelmi töltetét. Személyes élmény és eredetiség – ezt igénylik manapság a látogatók, ehhez viszonyultunk mi is. Újdonság, hogy Az arany ember című 1918-ban készült Korda Sándor forgatta némafilmből lehet majd látni egy hosszabb részletet, ami ritka kuriózum és dinamikusabbá teszi a tárlatot. A villa hátsó verandáját teljesen átrendezzük, itt Jókai hátborzongató, utópisztikus könyve, A jövő század regénye című művében leírt szerkezetek makettjeit állítjuk ki – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Kalla Zsuzsanna, a tárlat kurátora.

A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa elmondta: átrendezik a dolgozószobát, a gyerekszobába új játékok kerülnek, megújítják a múzeumpedagógiai programot, és bővítik a villához illetve Jókaihoz kötődő színvonalas szuvenír kínálatot is.

– Igyekeztünk rekonstruálni az író itt eltöltött életét, úgy, hogy az több síkon is megelevenedhessen. Arra törekedtem, hogy egyszerűnek, természetesnek hasson az emlékház. A filmek, bejátszások mellett egy új érintőképernyő teszi színesebbé a tárlatot, terveim szerint jövőre egy korszerű számítógépes programmal még látványosabbá tesszük a kiállítást – vélekedett Kalla Zsuzsanna.

A megújult Jókai Emlékház április 29-től, a Jókai Napok megnyitóján lesz újra látogatható. A rendezvény részletes programja itt olvasható.

Jókaiék 1867-ben, rokonuk, egy helyi fürdőorvos tanácsára vásároltak telket Balatonfüreden, majd három évvel később vehették birtokukba az egyedi és nagyvonalú, nyaralóépítészetben is kiemelkedő neoreneszánsz-klasszicista elemeket keverő villát. 1889-ben, Laborfalvi Róza halála után az író megvált az ingatlantól, amelyet későbbi tulajdonosai a változó igények szerint részben átalakítottak. 1954-től kiállítóhelyként működött, az író özvegyétől megvásárolt hagyaték jelentős részét, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményei gondoznak, hagyományosan itt mutatták be. A 2010-es teljes rekonstrukció lehetőséget adott arra, hogy a villa helyiségei visszakapják eredeti funkciójukat, elkülönített terekben valódi enteriőrökkel, autentikus tárgyakkal szembesülhessenek a látogatók. A kiállítás megidézi a máig egyik legismertebb, szinte minden európai nyelven olvasható magyar író füredi életét, felvillantja Jókai gazdag életművét, Balatonhoz való vonzódását. Ez ma az ország legértékesebb írói hagyatéka.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
január 30 - február 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004