Oldal kiválasztása

Művészeti fesztivál a Pünkösd jegyében

Szerző: | 2016-05-10.

Színházi előadások, kiállítások, zene és tánc a 14. Balatonfüredi Művészeti Fesztiválon. Csukás István, Sasvári Sándor és Tokody Ilona a fellépők között. A műfaji sokszínűség mellett ezúttal a gyermekprogramok és a közösségformálás is külön hangsúlyt kapnak.

– Tavaly rendeztük meg először Pünkösdkor a fesztivált, ami olyan nagy sikert aratott, hogy idén is az ünnepkörhöz kapcsolódik a rendezvénysorozat. Elsődleges célközönségünk a családok, több olyan programunk van, amelyek a hosszú hétvégére ide érkezőknek kínálnak különböző alternatívákat. A fesztivállal egy időben rendezik meg a veterán autók szépségversenyét is a Tagore sétányon, ez nem véletlen, a két rendezvény erősíti egymást – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Kéri Kitty, a fesztivált szervező Kisfaludy Színház művészeti vezetője.

A négynapos kulturális fesztiválon több különleges program közül választhatnak az érdeklődők.
Kezdésként Csukás István író, költő, korunk egyik legnagyobb mesélője tart rendhagyó irodalomórát a Kisfaludy Galériában, ahol aztán Sajdik Ferenc grafikái által meg is elevenednek a szerző mesehősei Mirr-murrtól, Pom Pom-on át, Süsü a sárkányig. A Kossuth-díjas grafikusművész életművéből nyíló kiállítás egy hónapon át lesz látogatható.

Másnap, szombaton is folytatódnak a szokásostól eltérő programok. Az Inversedance – Fodor Zoltán Társulata, korábban sosem látott módon, táncszínházi előadásban viszi színpadra Fekete István mesealakját, Vuk-ot. A Vaszary Villában délután két különleges alkotó Albrecht Dürer és Jovánovics György kiállításait ezúttal egy színész (Szalma Tamás) és egy művészettörténész (Bodnár Szilvia) társaságában járhatjuk körbe. Érdekesnek ígérkezik a két, egymástól várhatóan teljesen eltérő szempontú művészeti megközelítés.
Este Kéri Kitty és Figula János tesz arról, hogy a jazz, az irodalom és a bor szerethető hármasával nyugtázhassuk a napot. Újdonság, hogy Kéri Kitty ezúttal énekelni is fog.

– Pünkösd szellemében a zöldág-járás népi hagyományt is felélesztjük a magunk sajátos módján, az a célunk, hogy a különböző műfajú kulturális rendezvények megmutatása mellett közösségformáló szerepe is legyen a fesztiválnak. Különböző korosztályoknak kínáljuk a programjainkat, különlegesnek ígérkezik Sasvári Sándor és Sáfár Mónika főszereplésével a Mária evangéliuma és kuriózumnak számít Inversedance – Fodor Zoltán Társulatának táncszínházi előadása, amely nemzetközi színpadokon is komoly sikert ért el. Egyedülálló előadást ígérhetek, amelyre a fővárosban is alig lehet jegyet kapni – tette hozzá Kéri Kitty.

A Balatonfüredi Művészeti Fesztivál részletes programja itt.

A vasárnapi programok a Pünkösd szellemében zajlanak. Népi játékok és hagyományőrző kézműves foglalkozások várják a gyermekeket az Arácsi Népházban. Frank Róbert pszichológus, az Egészséges Balatonfüred program vezetője és Vastag Richárd aranysarkantyús táncos először elméletben járja körül a néptánc és az egészséges életmód közötti kapcsolatot, este azonban már Pünkösdi csűrdöngölő címmel koncert és táncház lesz.
Hétfőn a népi hagyomány jegyében batyus piknikre indulhatunk ismeretlen ismerősökkel a Koloska völgybe.

A komolyzene kedvelői Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes, Muskát András operaénekes és a Mendelssohn Kamarazenekar Mozart estjét hallgathatják meg az Anna Grand Hotel dísztermében. A fesztivált pedig a Mária evangéliuma című Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi szerzőhármas jegyezte mű zárja. Sáfár Mónika és Sasvári Sándor főszereplésével ezúttal a rockopera oratórikus változata lesz látható a Piros templomban.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004