Oldal kiválasztása

Füredi génbank

Szerző: | 2016-05-30.

A füredi mintatárban húsz éve gyűjtik magyar családok DNS-ét.

A WHO jelentése szerint az elmúlt 30 évben csaknem négyszeresére, azaz 422 millióra nőtt a diabétesszel élők száma a világon. A szervezet összevonva vizsgálta az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának gyakoriságát. Kiderült, hogy az egészségtelen életmóddal összefüggő 2-es típusú cukorbetegség az, aminek drasztikusan nőtt az előfordulása. Hízik az emberiség, és minden tizenegyedik embert érint a cukorbetegség.  Korányi László diabetológus, a DRC gyógyszervizsgáló központ vezetője az M1 – Minden tudás című műsorában kifejtette, nagyon fiatalodnak a betegek. A fiatalkori 2-es típusú kór agresszívebb forma, a páciensek sokkal hamarabb veszítik el a veséjüket, a szívüket, a látásukat.

Magyarországot 2015-ben vizsgálta a Diabétesz Világszövetség, a kettes típusú cukorbetegség 100-ból 9 embert érintett, ami nagyon magas szám. Korányi professzor vizsgálatai alapján ez az érték csak a balatoni régióban még magasabb, ráadásul évről évre jelentős mértékben növekszik. Ha az egyik szülő cukorbeteg, akkor 40 százalék az esélye annak, hogy a gyermeke is az lesz. Ha mindkét szülő cukorbeteg, akkor pedig 70 százalék.

A szakember kifejtette, ha valaki örökölte ezeket a géneket, az nem azt jelenti, hogy cukorbeteg lesz, hiszen csupán a hajlamot örökli. Ma már tudják, hogy az epigenetika, avagy a genetikai hajlam megváltoztatása az életmóddal járható út. Vannak sok tízezres klinikai vizsgálatok, amelyek azt mutatták, hogy ha a korai cukorbetegeket beállítják életmód-változtatásra (lefogyasztják őket, többet mozognak, kevesebbet esznek), minden második meggyógyul – magyarázta.

A balatonfüredi génkutató központban jelenleg a cukorbetegségre és a csontbetegségekre jellemző örökletes géneltéréseket vizsgálják. Több mint ezer család 10 ezer DNS-mintáját tárolják itt. A kutatásokat a malmői intézettel együtt végzik, mindezt egy olyan adatbázissal, informatikai rendszerrel, amihez a külföldi klinikák is hozzáférhetnek. A laboratóriumba beérkező, az egyes családoktól levett vérmintákat feldolgozzák. Izolálják belőlük a DNS-t és az RNS-t, ellenőrzik koncentrációjukat, megfelelősségüket, aztán feliratozott csövekben -70 fokos hűtőkbe helyezik.

A magas vércukorszint növeli a szívroham, az agyi érkatasztrófa, a veseelégtelenség, a vakság, a végtag-amputáció és a szülési komplikációk kockázatát. A cukorbetegség a nyolcadik leggyakoribb halálok a világon, évente 1,5 millió emberrel végez. További 2,2 millió haláleset pedig a magas vércukorszinttel van összefüggésben.

Az 1980-as években a gazdag országokban volt a legmagasabb a cukorbetegek aránya, ma már azonban az alacsony- és közepes jövedelmű országokat sújtja leginkább. Mivel ezeken a területeken él a világ népességének döntő hányada, ezért a mutatók várhatóan tovább romlanak majd, hacsak nem születnek drasztikus intézkedések a diabétesz megfékezésére.

Forrás: hirado.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004