Oldal kiválasztása

Életszeretet és elegancia

Szerző: | 2016-06-12.

Felavatták Ferencsik János világhírű karmester szobrát a karnagyról elnevezett zeneiskola kertjében. Ferenczy Béni 1952-ben készített alkotása méltó emléket állít a karmester zseninek.

A Ferenczy Béni szobrászművész által 1952-ben készített, márványtalapzaton álló, mintegy félméteres bronzalkotás egy ideig a Tagore sétányon állt, most pedig hosszú szünet után végre méltó helyére kerülhetett – mondta Dohnál Szonja művészettörténész az avató ünnepségen.
– Két Kossuth-díjas alkotó egymásra találása ez a szobor, amely a barátságukat is őrzi. Ferenczy alkotásai átlényegítő, lélekemelő erejűek, ez az emelkedettség jellemzi a karmesterről készült szobrot is. A portré egy személyes megnyilatkozás, életszeretet, energia és elegancia sugárzik róla, – ilyen volt Ferencsik is – vélekedett a művészettörténész.

A zeneiskola kertjében álló szobrot Illényi Gáborné, Ferencsik János unokahúga és Bóka István polgármester leplezték le.

– Közvetítő volt, Isten adta tehetséggel. Pontosan tudta, hogy ő csak egy újrateremtő, ám ennek minden felelősségével is tisztában volt. Bartók és Kodály legfontosabb tolmácsolója volt, de egyébként is kivételes képességgel adta vissza a zeneszerzők gondolatait. Művészként nem hazudott soha – méltatta Ferencsiket a zeneiskola kertjében rendezett ünnepségen Kovács János, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester.

A szoboravató után megnyílt Mezey Béla fotóművész kiállítása is, amelyen a világhírű karmestert ábrázoló mintegy 150 fénykép látható. A fekete-fehér fotókon a művész többek között zeneakadémiai próbája közben, balatonarácsi nyaralójában, Kodály Zoltán társaságában vagy éppen utazóként a világ számos országában látható. Mezeyt több évtizedes barátság fűzte a karmesterhez, így Ferencsik civil életéről is készíthetett számos felvételt.

Ferencsik János (1907-1984) karmesterként, korrepetitorként dolgozott, 1957-től az Operaház főzeneigazgatója volt. A nyarakat szívesen töltötte balatonfüredi nyaralójában. 1982-ben elsőként kapta meg a település díszpolgára címet.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004