Oldal kiválasztása

Füredi az év főépítésze

Szerző: | 2016-08-28.

András István, a város főépítésze kapta a szakma legrangosabb díját.

András István balatonfüredi és Varga Csaba nagymarosi főépítész vehette át idén Az év főépítésze díjat a XXI. Országos Főépítészi Konferencián, Kecskeméten.
Az Országos Főépítészi Kollégium által adományozott elismerések laudációjában kiemelték: András István két évtizedes főépítészi munkássága alatt a korszerű urbanisztikai elvek gyakorlati megvalósításával, a helyi társadalom és a civil szervezetek bevonásával segítette Balatonfüred mai arculatának kialakítását.

A főépítészi életműdíjat Rátkai Attila egri főépítésznek ítélték oda.
Az idén ötvenéves Magyar Urbanisztikai Társaság a települési Hild János-díjat nagyvárosi kategóriában Józsefváros, középvárosi kategóriában Kisújszállás, míg kistelepülési kategóriában Tihany önkormányzatának ítélte.

A XXI. Országos Főépítészi Konferencia – amelynek témája idén a szecesszió, az arányos fejlődés és az építészet joga – az ország mintegy százhetven szakemberének részvételével zajlik. A főépítészi szakma díjait tizenhetedik alkalommal adták át.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004