Oldal kiválasztása

Lyukasóra Füreden

Szerző: | 2016-09-02.

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg a méltán közkedvelt Lyukasórát Füreden. Könnyed irodalmi sztorizgatás és persze hol könnyebb, hol nehezebb versfeladványok.

A Lyukasórát neves irodalmárok, Mészöly Dezső, Gyurkovics Tibor, Lator László, Lukácsy Sándor alapították, immár 21 éve. Ezúttal a Quasimodo Költőverseny nyitó programjaként Balatonfüredre látogatott az irodalmi esztrád műsor.
A hagyományokhoz híven költőkből, színészekből, irodalomárokból álló társaság kalauzolta egymást és az érdeklődőket a költészet izgalmas világába, olykor alig ismert területeire. Lackfi János, Lator László, Várady Szabolcs, Lanczkor Gábor, Tóbiás Krisztián költők és Kéri Kitty színművész egy-egy szabadon választott költeménnyel tették próbára egymás és a közönség irodalmi jártasságát.

A költemények és a költők megidézése során anekdoták, szellemes gondolatok is elhangzottak, na meg esetenként maga a megfejtés is, amiért könyvajándékok jártak. Terítéken volt többek között Petri György, Jókai, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Vas István, és Faludy György, utóbbi több verssel is.
Erre a két órára jó hangulatú irodalmi kávéházzá avanzsált a Blaha Étterem terme, a könnyed irodalmi sztorizgatás és fejtörők mellett még a Tempevölgy legújabb számáról is szó esett, amelyben egyebek mellett a Quasimodo költőverseny díjazott versei is olvashatók.

Az esten elhangzott ígéret szerint lesz még Lyukasóra Füreden.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004