Oldal kiválasztása

Marno János kapta a Quasimodo-díjat

Szerző: | 2016-09-03.

Marno János vehette át a Salvatore Quasimodo Emlékdíjat a lírikusról elnevezett költőverseny gáláján. Oláh András különdíjat, Julian Kornhauser az idén alapított Balaton-díjat kapta.

A díjazott versek száz szerző, kétszáz műve közül bizonyultak a legjobbnak.

A 67 éves, József Attila-díjas, posztavantgárd költő, Marno János A dal című költeményéért kapta meg a fődíjat. Költeménye egy végső állapotrajz, amelyben egy „fagyott hús színű” ember áll előttünk.

A 24. alkalommal megrendezett nemzetközi költőversenyen ezúttal egy különdíjat osztottak ki, amelyet Oláh András vett át a Monológ című verséért.
A Quasimodo Alapítvány egy új díjat is alapított, a Balaton Díjat csak külföldi alkotó kaphatja egy egész életmű elismeréseként. A Szőcs Géza, Szörényi László és Arnaldo Dante Marianacci összetételű zsűri idén Julian Kornhauser lengyel költőnek ítélte oda a díjat. A költő súlyos egészségi állapota miatt nem lehetett jelen a gálán.

Oklevelet kaptak: Sztanó László, Csontos János, Gyukics Gábor, Gyimesi László, Bíró Tímea, Kálnay Adél, Payer Imre, Pintér Lajos, Zsávolya Zoltán és Csendes Toll (Jász Attila).

A hagyományoknak megfelelőn átadták a Bertha Bulcsu emlékdíjat is. A meghívásos pályázat különdíját Bodosi György kapta.

A díjazottak költeményei alább csatolva olvashatók.


A díjkiosztó előtt Salvatore Quasimodo Nobel-díjas költő, a Tagore sétányon álló emlékfájánál tartottak megemlékezést, ahol Gian Luca Borghese, az Olasz Kultúrintézet igazgatója mondott ünnepi beszédet.
– Nemcsak Salvatore Quasimodóra emlékezünk most, a kortárs versírást ünnepeljük, üdvözítő, hogy 2016 gyötrelmes világában is még mindig születnek versek. A költészet nagyon fontos, a magyarok ezt jól tudják, jobban, mint mások – mondta Borghese.

Az Anna Grand Hotelben rendezett gálán Őexc. Paczolay Péter római magyar nagykövet hangsúlyozta: az olasz-magyar kapcsolatok jelentős építőköve a Quasimodo költőverseny.
Bóka István
polgármester kiemelte, a város évről évre hitet tesz a költészet fontossága mellett, erről szól a költőverseny, amelyen, ezúttal egy nemzetközi díjat is kiosztottak.
A díjnyertes verseket Oberfrank Pál színművész olvasta fel, zárásként pedig Danielo Mascetti zongoraművész adott kisebb koncertet.

A költőversenyt ezúttal is kötetbemutatók, irodalmi rendezvények kísérték. A méltán népszerű Lyukasórával indult a rendezvény. Lackfi János, Lator László, Várady Szabolcs, Lanczkor Gábor, Tóbiás Krisztián költők a holt költők világába kalandoztak el Kéri Kitty színművész közreműködésével.
Másnap a Vaszary Kávézó teraszán mutatták be a lengyel költő Julian Kornhauser, erre az alkalomra készült válogatott verseit tartalmazó kötetét. Zsille Gábor költő, műfordító hangsúlyozta: eddig egyetlen sor sem jelent meg magyarul a lengyel Új hullámos nemzedékhez tartozó költőtől, akinek munkássága kiemelkedő és meghatározó hazájában.
Szombaton irodalmi matiné keretében Arnaldo Dante Marianacci: Az elme forgatókönyvei és Madarász Imre: „Ámor és én” című könyvét mutatta be Szörényi László irodalomtörténész. Az alkalomra megjelent a Tempevölgy folyóirat legújabb száma is, benne a Quasimodo díjas költők verseivel.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

Eddigi díjazottak listája és videók itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
október 14 - október 20
  • 14

    Ajapa jóga

    18:00 -20:00
    2019.10.14
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Meditációs előadás.

  • 15
    Nincsenek események
  • 16

    A Pál utcai fiúk

    15:00 -21:00
    2019.10.16
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Zenés játék, a klasszikus mű a színpadon.

  • 17
    Nincsenek események
  • 18

    Füredi Szüret

    16:00 -22:00
    2019.10.18-2019.10.20
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szüreti fesztivál.

    Ferenczi György és a Rackajam

    19:00 -20:30
    2019.10.18
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Blues, Petőfi, magyar népzene.

  • 19

    Szüreti felvonulás

    14:00 -16:00
    2019.10.19
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Szüreti menet, borkóstolás.

    Vacsorázzon Einsteinnel!

    17:30 -20:00
    2019.10.19
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vacsora és séta.

    Besh o droM koncert

    19:00 -20:30
    2019.10.19
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Világzene a javából.

  • 20
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004