Oldal kiválasztása

Vasemberek a Balatonnál

Szerző: | 2016-09-07.

Ötödször rendezik meg a városban az ország egyik legkedveltebb triatlon versenyét, a Balatonmant. Idén a záróeseményen több mint hétszáz triatlonos áll majd rajthoz.

Szeptember 9. és 11. között ötödik alkalommal rendezik meg a BALATONMAN FÜRED triatlon versenyt. A Közép-Európa egyik legszebb helyén zajló megmérettetés, köszönhetően a résztvevőknek, mára az ország egyik legdinamikusabban fejlődő triatlon versenyévé vált.

A versenyközpont ezúttal a résztvevők számára kényelmesebb helyre, a kemping melletti Spar parkolójba költözik, az úszásnak is a kemping ad helyet. A futás is új nyomvonalon halad, a forgalomtól elzárt tihanyi műúton – tudtuk meg a rendezvény főszervezőjétől Zelcsényi Miklóstól.

A verseny betétprogramjaként megrendezik a Maratonman versenysorozat őszi futamát, amelyen az előzetes regisztrációk alapján mintegy háromszáz futót várnak.

A rendezvény ideje alatt forgalomkorlátozás lesz a városban, az érintett útvonalakon több mint ötven tájékoztató táblát helyeztek ki a szervezők, hogy elkerüljék a közlekedési káoszt.

Szeptember 10-én, szombaton a következő forgalmi rend változásokra kell számítani:
– Tihanyi műút: a kemping előtti körforgalomtól csak Tihany felé lehet közlekedni, a Nagyfenyő dűlőnél így tilos lesz a behajtás a Tihanyi műútra 8.00-24.00-ig
– Lapostelki utca: teljes zárás a körforgalom melletti benzinkút és a Bajcsy Zsilinszky út közötti szakaszon 8.00 – 18.00 között
– Dózsa György utca: egyirányú forgalom a Fürdő utca felől a Kossuth tér irányába. A Kossuth térnél tilos lesz a behajtás 8.00 – 18.00 között. Javasolt alternatív útvonal a Bajcsy-Zsilinszky utca megközelítésére a Kossuth utca felől a Felső közön keresztül.

Balatonman versenyszámok és értékelt kategóriák:
RÖVID táv egyéni férfi/női kategória (0,95 km úszás, 45,5 km kerékpár, 8 km futás).
KÖZÉP táv egyéni férfi/női kategória (1,9 km úszás, 90 km kerékpár, 21,1 km futás).
IRON táv egyéni férfi/női kategória (3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42,2 km futás).
KÖZÉP táv kötött váltó (három fő, minden csapattag csak egy számot teljesít).
KÖZÉP táv korlátlan váltó (2-10 fő, a csapattagok tetszés szerint válthatnak a kijelölt váltópontokon).
IRON táv kötött váltó (három fő, minden csapattag csak egy számot teljesít).
IRON táv korlátlan váltó (2-10 fő, a csapattagok tetszés szerint válthatnak a kijelölt váltópontokon).

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
május 31 - június 06
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Balatonfüred 50

    16:00 -19:00
    2021.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Szabadtéri fényképkiállítás.

    Nemzeti Összetartozás Napja

    17:00 -18:00
    2021.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    A trianoni békediktátum évfordulója.

  • 05

    Balatonfüred 50 – Fotókiállítás

    17:00
    2021.06.05-2022.01.19
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Képek Balatonfüred 1970-es, 80-as éveiből.

  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004