Oldal kiválasztása

Vitorlások Füreden

Szerző: | 2016-09-09.

Európa Kupa, Félsziget-kerülő, Széchenyi Emlékverseny. Vitorlázás Füreden.

Szeptemberben több jelentős vitorlás versenyt rendeznek a városban.
A Laser Európa Kupát szeptember 11. és 13. között tartják. Várhatóan 150-200 versenyző indul Balatonfüredről a négy hajóosztálynak (Laser Standard, Laser Radial Női – mindkettő olimpiai hajóosztály, valamint Laser Radial Nyílt és Laser 4.7) kiírt versenyen. A regatta az idény egyik legnagyobb hajószámot felvonultató kishajós versenye lesz.
A versenyen a riói olimpia után először áll rajthoz Érdi Mária. A 18 éves versenyző nem sokat pihent az olimpia után, hiszen hazatérése másnapján megkezdte az edzéseket.

– Az utóbbi hetekben elsősorban fizikai, alapozó edzéseket végeztem, és nagyon várom már a hétvégi balatonfüredi Európa Kupát. Bízom benne, hogy sikerül jó eredménnyel zárni a hazai versenyt – mondta Érdi Mária, aki Kínában és Ausztráliában indul majd még világkupán.

Szeptember 17-én startol el szintén Füredről a Félsziget-kerülő Vitorlásverseny. A hagyományos regatta keretében a Széchenyi István Emlékversenyt, a Nagyhajós Túraversenyt és a Balaton Kupát is megrendezik.

A Tihanyi-félsziget kerülő vitorlásverseny az egyik legnépszerűbb összecsapás a honi vitorlázók körében. Az őszi összecsapáson többszáz hajó népesíti be a Balatonfüred-Tihany-Sajkod előtti vízterületet, ami nem csak a versenyzőknek jelent élményt, hanem azoknak is, akik csak látogatóként vannak jelen a parton.
Rajt: Balatonfüred (Atomerőmű SE) előtti vízterületen, 10:30-kor. Cél: a balatonfüredi MVSZ Vitorlástelep előtti vízterület.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004