Oldal kiválasztása

Széchenyi a legnagyobb

Szerző: | 2016-09-21.

Kossuth nevezte el így, mára ez referendummá vált. Örök érvényűen Széchenyi a legnagyobb magyar – mondta Melocco Miklós, az emlékünnepségen tartott beszédében.

– A Széchenyiek olyan nagyszerűek voltak, hogy alig hisszük el. Annyit áldoztak a nép és a nemzet javára, amennyit csak lehetett. Ebből a családból is kiemelkedik azonban Széchenyi István. Amit akkor tudott a világ, azt Széchenyi is ismerte és haza is hozta. Jó példákat adott, fejlesztései ma is biztos alapul szolgálnak – mondta ünnepi beszédében Melocco Miklós, Kossuth-díjas szobrászművész, aki hosszan sorolta Széchenyi munkásságának leltárát, kiemelve például, hogy 1825-ben az országgyűlésben, az akkor elfogadott latin helyett, magyarul szólalt fel.

– Művelt volt, okos és tájékozott. Megfelelne a mai kor elvárásainak is, hiszen őrá tényleg illik az ép testben ép lélek meghatározás. Tökéletes ember volt, aki azonban önmagával örökké elégedetlenkedett. Nem háborodott meg, csupán idegösszeomlást kapott. Örök érvényűen ő a legnagyobb magyar– zárta beszédét Melocco Miklós, a gróf Tagore sétányon álló szobránál tartott megemlékezésen, amelyen Széchenyi tiszteletére a Jókai, a Kelén és a Csobánc hajók egészen közel a parthoz tettek egy tiszteletkört.

A hagyományoknak megfelelően idén is átadták a Széchenyi István vitorlás emlékverseny vándordíját. A versenyt idén a Principessa Libera nyerte, ezzel zsinórban harmadszor hódította el a vándordíjat. A közel 200 hajós mezőnyben az Oroszlán Péter irányította Principessa-legénység mögött a Sirocco és a Gardazzura végzett az abszolút dobogó második és harmadik helyén. Előbbinek Cittel Lajos, utóbbinak pedig Simó Béla a kormányosa.

A rendezvényen közreműködött Lukács Sándor Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színész illetve Balatonfüred Város Összkara és Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004