Oldal kiválasztása

Koncertsorozat a Hello Touristban

Szerző: | 2016-10-12.

Hétvégenként jazz-swing klubkoncertet rendeznek a Hello Touristban. A nyáron nyílt és máris a város egyik kulthelyévé avanzsált kocsmában a Zrínyi Pop Trióé a nyitóbuli.

A HelloLocal Nemcsak Jazzklub elnevezésű koncertsorozat a Hello Tourist és a Kredenc közös szervezése. Nem sok példa van arra, hogy Balatonfüreden egy vendéglátóhely a szezonon kívül heti rendszerességgel élő koncerteknek adjon helyet, Dobai András a vendéglátóhelyek tulajdonosa most erre vállalkozik.
A zenekarok szombatonként lépnek majd fel, október 15-én lesz a nyitó buli, az ország egyik legjobb Django-jazz bandája a Zrínyi Pop Trió koncertezik.

– A nyáron nyitottuk meg a Hello Touristot, ami tulajdonképpen a Kredenc terjeszkedésének köszönhető. Egy laza, fiatalos helyet szerettem volna, úgy tűnik volt is erre igény, mert sok füredi látogatta a helyet, a hétvégéken pedig zsúfolásig telt a kertkocsma. Az a cél, hogy ne csak turista időben éljen a hely, ezért a Kredencben már öt éve zajló élőzenés koncerteket mostantól itt tartjuk. Persze lesz változás, ellentétben az elmúlt évekkel nemcsak jazz, hanem blues, swing, reggae is lesz. Környékbeli ismert zenekarok illetve nagyobb nevek is fellépnek majd – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Dobai András.

A Hello Touristban a tervek szerint fellép majd Tóth Vera, a Tudósok, az ef Zámbó Happy Dead Band és a Balaton zenekar is.

Nincs asztalfoglalás a koncertekre, a belépő egy ezresbe kerül, ami mellé még egy fröccs is dukál.

Íme, az első két hónap programja:
Október 15. Zrínyi Pop (Django-Jazz, Gipsy-Manouche-Swing)
Október 22. Csopak Demizson Allstars
Október 29. DjErnőPiaf – BalkanDisco djset
Október 30. VIPP Jazz Trió (Figula János vibrafon, Tóth Péter ütős hangszerek, Csipszer Dániel zongora)
Október 31. DjAlanLongBand – FunkSoulBrother djset
November 12. G Ras & The Chapel Jiggaz (autentikus jamaikai Reggae)
November 19. Instant Flow Band (Funk, Soul, Blues, Jazz)
November 26. Cselescsávók (R’nR, Rockabilly, Surf, Jive, Swing)
December 03. Buzsoo (Jazz, Swing)

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004