Oldal kiválasztása

A ZSIDÓSÁG ÉS CSÚCSTECHNOLÓGIA EINSTEINTŐL NAPJAINKIG

Az egykori zsinagóga épületében egyrészt egy modern állandó illetve időszaki kiállítást alakítottak ki, másrészt visszakapta szakrális funkcióját az épület. Az állandó kiállítás a zsidó származású Nobel-díjas tudósokat, művészeket mutatja be, akiknek munkássága mai életünkre is hatással van. Építészek, művészek, tudósok életművét, ami példa lehet mindenki számára, olyan felfedezéseket, amelyek előbbre vitték az egész világot.

A település legrégebbi műemlék épülete a története során három felekezetet szolgált, jól szemlélteti a kultúrák egymásra rétegződését. A templomépület egybeépült egy új, 21. századi látogatóközponttal.
Az Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika című, magyar, angol és héber nyelven, a Zsidóság és művészetek; Chagalltól Spielbergig című, magyarul és angolul elérhető állandó kiállításokon, több mint 260 Nobel-díjas, valamint a szakterületükön maradandót alkotó világhírű művész, kutató, feltaláló élete és munkássága ismerhető meg. Időszaki kiállítások és változatos programok is várják a látogatókat.

A tárlat nem a szomorú múltra való emlékezést állítja középpontba, hanem a zsidóság és a mindennapi élet kapcsolatát mutatja be.

Külföldi példákat is alapul véve a kiállítás arra törekszik, hogy a legújabb informatikai elemek használatával egy komplex élményt nyújtson a látogatóknak, minden korosztály megtalálja a maga számára érdekes tartalmat.

Érintőképernyős számítógépek, hangpultok, interaktív kivetítők és asztalok, kreatív makettek, a legmodernebb múzeumpedagógiai foglalkoztató elemek, rajzoló illetve játéksarok várja az érdeklődőket. Az úgynevezett hangpontok segítségével magyarul, angol, németül és héberül is „beszél” a tárlat, sőt a technika révén különböző dokumentumok és könyvek között is lapozgathatunk.

Az alsó térben pedig egy iskolai osztályt is befogadni képes, többcélú múzeumpedagógiai helyiséget alakítanak ki. Itt vetítések és különböző, a kiállításhoz szervesen kapcsolódó kreatív játékok is lesznek.

Videó filmek a készülő kiállításról, az épület felújításáról.

Az EGT Alapok Kulturális és természeti örökség programjának keretében megvalósuló beruházás 194 millió forintba került, a támogatási intenzitás 95 százalékos. A szükséges önerőt, 9,7 millió forintot Balatonfüred önkormányzata biztosította. Az ITM 2021-ben összesen 40 millió forinttal támogatta a novemberben átadott, művészek életművét, munkásságát bemutató új kiállítás tartalomfejlesztését.


 

A TEMPLOM TÖRTÉNETE

A műemlék épület alapja a középkori Füred falu temploma volt, amelyet Szent Margit tiszteletére építettek. Első említése egy 1267-ben kiadott oklevélből ismert. A három nagy templom, a Fehér (református), a Piros (katolikus) és az evangélikus által körbezárt háromszög nyugati csúcsában áll a város legöregebb épületeként, falai 750 év történéseit őrzik.

A templomot fordulatos és tragikus története során többször is újjáépítették. A középkori templom alakja hosszúkás négyszög volt, keleti végén kisebb szentéllyel, mellette temető állt. A török korban szinte teljesen elpusztult az épület, leégett.

Korabeli dokumentumok alapján bizonyos, hogy a reformátusok 1710-ben újjáépítették, majd később átépítették, bővítették. A régészeti kutatások szerint a mai falakon belül egy kisebb, késő gótikus templom támpillérekkel megerősített falai álltak, – a reformátusok e fölé építették a nagyobb templomot. A ma is látható csehsüveg boltozata ekkor készült.
1855-ben a reformátusok az addigra már üresen álló épületet eladták a füredi zsidó hitközségnek, a hagyomány szerint azért, hogy az osztrák hatóságok ne tudják raktárként használni. Ekkor a templom 185 négyszögöles telken állt, különálló tornya adta meg jellegét. Ezután eklektikus stílusban átalakították.
Egészen 1944-ig működött zsinagógaként, sorsa a második világháború utáni vidéki zsinagógákéval osztozott: miután megszűnt a fenntartó közösség a templomot eladták. A benne őrzött tóra tekercseket elvitték, ezzel végleg megszűnt szakrális funkciója. Az 50-es, 60-as években hajógyári raktárként, garázsként használták, durván átalakították. 1991-ben magánkézbe került, étteremként működött, az elmúlt években azonban magára hagyatva, üresen állt.

A fejlesztés révén nemcsak a hányatott sorsú templom műemléki helyreállítása valósul meg, hanem új, kulturális és közösségi funkciót kap az épület, amelyben állandó és időszaki kiállítások is láthatók lesznek.



Megosztás

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január 31
  • 31
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004