Oldal kiválasztása

Füredi Prima Díjasok

Szerző: | 2016-11-20.

Átadták a megyei Prima Díjakat. Ifj. Figula Mihály is díjazott.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Veszprém megyei Szervezetének Elnöksége és Veszprém megyei Prima Díj Alapítványnak Kuratóriuma tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Veszprém megyei PRIMA Díjat, melynek célja a kultúra, kimagasló képviselőinek, a szűkebb régiónkban élő és dolgozó kiválóságoknak erkölcsi és anyagi elismerése.

A döntés értelmében idén a Megyei Év Vállalkozója Díjat ifj. Figula Mihály a balatonfüredi Figula Pincészet vezetője vehette át.

A 2016. évi  „Magyar Zeneművészet” kategória megyei Prima Díjasa a Recercare Régizenei Műhely lett. Az együttes azzal a céllal jött létre, hogy a megyében élő régizenével foglalkozó muzsikusoknak lehetőséget biztosítson együttgondolkodásra, kísérletezésre és fellépésre. A középkori és reneszánsz egyházi és világi zenét játszó zenekar tagja Király Nóra – ének, középkori hárfa, aki jelenleg a Vaszary Galériában dolgozik, előtte pedig a füredi önkormányzat kulturális osztályának volt a munkatársa. A zenekar többi tagja: Suda Magdolna – ének, Kallai Nóra – viola da gamba, Nagy Csaba – lant, Reményi Árpád – lant, Sipos Csaba – ütők, Vikman Pál – ének, Kovács Előd – narráció.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
szeptember 26 - október 02
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    PesText fesztivál

    17:00 -19:00
    2022.09.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Vendég: Alena Mornštajnová.

  • 30

    In memoriam Kádár Tibor

    17:00 -19:00
    2022.09.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Dixieland fesztivál

    19:00 -22:00
    2022.09.30
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Dervalics Robi és barátai koncert.

  • 01

    50 éves a város vegyeskara

    17:00 -19:00
    2022.10.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Jubileumi, ünnepi koncert.

  • 02

    Előadás a magyar görögkatolikusokról

    15:00 -17:00
    2022.10.02
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Kocsis Fülöp érsek előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004