Oldal kiválasztása

Felújítják az egykori zsinagógát

Szerző: | 2016-11-22.

Felújítják az egykori zsinagóga műemléki épületét, amelyben egy modern, állandó kiállítás is nyílik. A 200 milliós beruházás révén új kulturális és közösségi funkciót is kap az épület.

Az állandó kiállítás a zsidó származású Nobel-díjas tudósokat mutatja majd be, akiknek munkássága mai életünkre is hatással van. Építészek, művészek, tudósok életművét, ami példa lehet mindenki számára, olyan felfedezéseket, amelyek előbbre vitték az egész világot. Az épület felső szintjén a zsidóság tudományos és technikai kultúráját bemutató interaktív tematikus kiállítás lesz látható, az alsó térben pedig egy iskolai osztályt is befogadni képes, többcélú múzeumpedagógiai helyiséget alakítanak ki.

Az EGT Alapok Kulturális és természeti örökség programjának keretében megvalósuló beruházás 194 millió forintba kerül, amelyhez az önkormányzat 9,7 millió forint önerőt biztosít. A kiállítás várhatóan jövő májusra készül el.

– Több évvel ezelőtt adtuk be a pályázatot, azt szeretnénk, hogy az ófalu legrégebbi épülete megújítva, de értékét megőrizve új funkciót kapjon. Kiállítóhelyként és közösségi térként működik majd az épület, terveink szerint néhány héten belül elkezdődik a beruházás – mondta Bóka István polgármester, a jelenleg elhanyagolt állapotban lévő egykori zsinagógában tartott sajtótájékoztatón.

A zsinagógáról további információk, látványtervek, archív képek a balatonfured.hu/zsinagoga oldalon.

– Egy egészen új, világviszonylatban is egyedülálló kiállítás megvalósítására vállalkozunk. Az önkormányzattal közösen alakítottuk ki az épület múltjához méltó leendő kiállítás szakmai koncepcióját. A kiállítás felhelyezi Füredet a múzeumpedagógia nemzetközi térképére. Reményeink szerint nem csak a magyar közönségnek, főleg a fiataloknak jelent majd nagy kulturális élményt, hanem jelentős számban vonz külföldieket. A kiállítás egy új épületben kap majd helyet. A régi zsinagóga épület, amely egy korai katolikus templom alapjaira épült református templomból lett zsidó imaház, a felújítás után régi hiányt pótolva közösségi épületként működik majd – fogalmazott levelében Olti Ferenc, tanácsadó.

A Balatonfüredről elhurcolt Holokauszt túlélők egyetlen olyan leszármazottja, aki ma is a városban él, hangsúlyozta: nem egy szomorú, a vészkorszakra, a füredi zsidó közösség megsemmisítésére emlékező kiállítást tervezünk, hanem olyan tudósokat mutatunk be, akik, ha nem menekülnek időben, ugyancsak áldozatai lettek volna a faji alapú öldöklésnek.

A műemlék épület alapja a középkori Füred falu temploma volt, amelyet Szent Margit tiszteletére építettek. Első említése egy 1267-ben kiadott oklevélből ismert. A templomot fordulatos és tragikus története során többször is újjáépítették. 1855-ben az épületet a reformátusok eladták a füredi zsidó hitközségnek, egészen 1944-ig működött zsinagógaként. Sorsa a második világháború utáni vidéki zsinagógákéval osztozott: a benne őrzött tóra tekercseket elvitték, megszűnt szakrális funkciója. Az 50-es, 60-as években hajógyári raktárként, garázsként használták, majd 1991-ben magánkézbe került, étteremként működött, az elmúlt években azonban magára hagyatva, üresen állt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004