Oldal kiválasztása

Több pénzt kap a Balaton

Szerző: | 2016-12-13.

Újraszámolták a nyáron visszavont 300 milliárdos balatoni fejlesztési keretet, úgy tűnik az eredetinél többet kap a térség – hangzott el Balaton Fejlesztési Tanács ülésén.

Hamarosan megjelenhet a balatoni fejlesztésekről szóló új kormányhatározat, amely a korábbi keretnél mintegy 20 százalékkal több forrást, 367 milliárdot biztosít a Balatonnak. A július elején visszavont kormány-előterjesztéshez képest annyi a változás, hogy a tervek szerint több hazai forrást mozgósítanának a balatoni térség fejlesztésére, az eredeti 24 milliárd forint helyett mintegy 100 milliárd forintot.
A felülvizsgált program 367 milliárdosra nőtt, ebből 264 milliárd forint uniós és 103 milliárd forint hazai forrás – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén.

A cél továbbra is az egységes Balaton brand kialakítása, a tó önálló turisztikai egységként való kezelése. A fejlesztési célokban nincs jelentős változás, nőtt a közlekedésre szánt keret, a vízminőség javítását célzó projekt pedig nem uniós, hanem hazai forrásokból valósulhat meg. A program kiemelt állami turisztikai beruházásként kerül bele az újonnan elfogadott nemzeti turizmusfejlesztési törvénybe.

Bóka István, a BFT elnöke az ülésen hangsúlyozta: a korábbi kormányhatározat visszavonásával formálisan a Balaton fejlesztési stratégiáját is visszavonták, ráadásul úgy, hogy a Balaton-program egy részét már el is indították, ezért nagyon fontos, hogy az új változat minden téren pontosan fogalmazzon.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly év végén, soha nem látott, 312 milliárd forintos Balaton térségi fejlesztési csomagot jelentett be a kormány, majd idén nyáron hideg zuhanyként jött a hír: a 2014-2020 közötti turisztikai támogatásról szóló kormányhatározatot visszavonták, a kiemelt régió mégsem kapja meg a beígért pénzeket.
A visszavonás oka a 2016 márciusában meghozott kormánydöntés volt, miszerint az állami turisztikai feladatok egy kézbe, a Magyar Turisztikai Ügynökséghez kerültek, az ő feladatuk lett a Balaton-program felül vizsgálata.

A 2014-2020 közötti fejlesztési szakaszra az üdülőrégióból eddig 926 projekt érkezett, 180 település közül 120 pályázott valamilyen forrásra. Támogatást eddig 134 projektnek ítéltek meg mintegy 129 milliárd forint értékben. A térség városai közül Balatonfüred az egyik legérdekeltebb település, több mint hatvan pályázatot nyújtott be.

A komplex program, a turizmus mellett a természeti, a gazdasági és kulturális környezetet is egyaránt érinti. A balatoni stratégia legfőbb célkitűzései a kormányzati célokhoz igazodnak, így a gazdaságfejlesztésről, gazdaságélénkítésről és munkahelyek teremtéséről szólnak, főként a turizmuson keresztül. Az eredeti koncepció szerint turisztikai fejlesztésre 26,7 milliárd jut, ebből 3,5 milliárd kerékpárutak építésére és 2,5 milliárd a borutak kialakítására. A gazdaság fejlesztésére 25,2 milliárd forint volt az előirányzat, elsősorban a balatoni cégek versenyképességének a javítása érdekében. A Balaton vízminőségének a javítása, a Sió zsilip felújítása, infrastrukturális fejlesztések, a kikötők valamint a közúti-, a vasúti-, illetve a vízi közlekedés fejlesztése, az elektromos körvasút kiépítése és a központi forgalomirányítás megvalósítása is szerepelt a koncepcióban.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
január 30 - február 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004