Oldal kiválasztása

Elmarad a Harley fesztivál

Szerző: | 2016-12-22.

Mégsem rendezik meg jövőre a városban a Harley-Davidson Európai Rally fesztivált. A szervezők, egyeztetve az önkormányzattal, úgy döntöttek, későbbi időpontban jönnek Balatonfüredre.

A Harley-Davidson Európai H.O.G. Rally szervezői többször is jártak a városban, hogy egyeztessék a 2017. júniusában tartandó rendezvény pontos helyszíneit. A Zákonyi úti parkolóban elkezdett mélygarázs építése miatt ugyanis, az eredeti elképzelésekkel ellentétben, az érintett területet nem tudja az önkormányzat a fesztivál számára biztosítani. A felkínált új helyszínt a nemzetközi fesztivál szervezői végül nem fogadták el, így 2017-ben nem lesz Harley rally Balatonfüreden.

– A helyi turisztikai egyesület lobbizott azért, hogy megvalósulhasson a rendezvény, a kieső parkoló helyett más helyszínt javasoltunk. Több bejárást is tartottunk a szervezőkkel, akik végül úgy ítélték meg, hogy a Zákonyi parkoló nélkül nem tudnák megfelelő színvonalon megrendezni a fesztivált. Az önkormányzattal való egyeztetések során elhangzott: egy későbbi időpontban mindenképpen szeretnék majd Balatonfüredre hozni a rendezvényt – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke.

Mint arról korábban beszámoltunk a Harley-Davidson Európai H.O.G. Rally szervezői keresték meg a várost azzal a kéréssel, hogy 2017-ben, június 8-11. között, Balatonfüreden rendezhessék meg a találkozójukat. A rendezvény európai szinten is a prémium kategóriába tartozik, évről évre új helyszínen tartják, az elmúlt években voltak Cavallinoban, Barcelonában, Monte Gordoban, a Garda tónál, Luganoban és Rómában.
A testület hosszabb vita után először elvetette a fesztivál megrendezését majd újratárgyalta azt, ahol már zöld utat kapott a rendezvény.

A döntéstől függetlenül, a hagyományos alsóörsi Harley fesztivált természetesen 2017-ben is megrendezik.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
október 03 - október 09
  • 03

    Országos Könyvtári Napok

    15:00
    2022.10.03-2022.10.09
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Előadások.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Fut a Füred

    14:00 -17:00
    2022.10.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Futóverseny a sétányon.

  • 06

    Aradi vértanúk napja

    12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

  • 07

    Kollektív tárlat

    17:00 -19:00
    2022.10.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállítás a pandémia jegyében.

  • 08

    Jótékonysági borkóstoló

    16:00 -19:00
    2022.10.08
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Jótékonysági est.

    Komolyzenei hangverseny

    18:00 -21:00
    2022.10.08
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Mester Viktória és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje.

  • 09
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004