Oldal kiválasztása

Elhunyt Pileczky Erzsébet

Szerző: | 2017-01-27.

Balatonfüred Város Vegyeskarának karnagya 72 éves volt.

Pileczky Erzsébet karnagy 1944-ben született Veszprémben. A győri Zenei Gimnázium és Konzervatóriumban érettségizett, majd a pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, később felsőfokú karvezetőképzőt is végzett. 1967–1974 között a Radnóti Miklós Általános Iskolában tanít, 1974-től pedig a Lóczy Lajos Gimnáziumban, ahol az iskola vegyeskarának is a vezetője.

1972-ben alapító karnagya Balatonfüred Város Vegyeskarának. A mindössze 16 fővel induló együttesben, Pileczky Erzsébet vezetése mellett, az idők folyamán a legkülönbözőbb foglalkozású emberek találták meg a közös hangot, az éneklés és az igazi közösség szeretetét. Belföldi sikerek, minősítések, rangos külföldi utak sora jelzi a kórus fejlődését. A kórus 1980-ban Pro Urbe díjat, 1985-ben Kiváló Együttes kitüntetést, 1992-ben pedig Nívódíjat kapott. 2013-ban pedig Füred díszoklevelét vehette át a vegyeskar.
Pileczky Erzsébet kétszeres Pro Urbe-díjas, vezető karnagy, a város zenei életének kiemelkedő alakja volt. Rövid szenvedés után, január 26-án, csütörtökön hunyt el.

A Füred tévé búcsúzó videója itt látható.

 

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
augusztus 15 - augusztus 21
  • 15

    Találkozások

    17:00
    2022.08.15-2022.08.18
    Balatonfüred, Malom köz
    Balatonfüred, Malom köz

    Szabadtéri összművészeti kiállítás.

    Kovács Kati koncert

    20:30 -22:00
    2022.08.15
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Életmű koncert.

  • 16

    A Pál utcai fiúk

    20:00 -22:00
    2022.08.16
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színházi előadás.

  • 17

    Zorán koncert

    20:00 -22:00
    2022.08.17
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Régi és új dalok.

  • 18

    BalatONkoncertek

    16:00 -21:00
    2022.08.18-2022.08.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek a víziszínpadon.

    Ocho Macho és Honeybeast koncert

    16:30 -22:00
    2022.08.18-2022.08.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Zene a víziszínpadon.

  • 19

    Katti Zoób divatbemutató

    18:00 -21:00
    2022.08.19
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca

    Fashion Night 2022.

    Caramel és Dirty Slippers koncert

    18:00 -23:00
    2022.08.19
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Zene a víziszínpadon.

    Kertmozi

    21:30 -23:00
    2022.08.19
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés.

  • 20

    Augusztus 20.

    10:30 -18:00
    2022.08.20
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Államalapító Szent István Ünnepe.

    Orgonakoncert

    19:00 -22:00
    2022.08.20
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Gedai Ágostok koncertje.

    Magashegyi Underground koncert

    20:00 -22:00
    2022.08.20
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Zene a víziszínpadon.

  • 21

    Alma Zenekar koncert

    16:00 -20:00
    2022.08.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Zene a víziszínpadon.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004