Oldal kiválasztása

Kijavították a hibákat – Új nyitvatartás a városi uszodában

Szerző: | 2017-02-03.

Vége a próbaüzemnek, a kisebb-nagyobb hibákat kijavították, február 6-tól új, jelentősen bővített nyitvatartási idővel üzemel a városi uszoda. Minden szolgáltatás elérhető, teljes üzemmódban működik a wellness részleg, elindult a masszázs, a hónap közepétől pedig a büfé is kinyit majd.

 

Február 6-tól, hétfőtől szombatig, reggel 7 órától este 7-ig lesz nyitva az uszoda. Vasárnaponként szünnap. Márciustól véglegesítik a nyitvatartási időt, hétköznapokon 06-21 óra között, míg a hétvégéken 06-18 óra között lehet majd látogatni a létesítményt.

Az egy hónapos próbaüzem alatt több hibát is kijavítottak, a két infra szaunát, finn szaunát, gőzkabint, pezsgőfürdőt tartalmazó wellness részleg is most már teljes kapacitással működik.

– Vízgépészeti problémák voltak, amiket sikerült megoldanunk. Beállt a medencék vizének hőfoka, és a víz vegyszerezése is. Voltak gondok a légtechnika rendszerrel, a páramentesítés illetve a szellőztetés akadozott, kijavítottuk ezt is. Időközben kiderült, hogy a szauna térben ki kell cserélni a bútorokat, mert nem bírják a páraterhelést. A zuhanyzóknál vannak még kisebb hiányosságok, ezeket szintén javítjuk. Ez az egy hónap arra is jó volt, hogy finomítsuk a beléptető rendszer működését – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Majer Tamás, az uszoda üzemeltetője.

A Balaton Szabadidő Központot is évek óta működtető, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ Kft vezetője elmondta: a próbaüzem ideje alatt naponta 30-40 vendég látogatta az uszodát, a Balatonfüredi USC már itt tartja az edzéseit, délelőttönként pedig az iskolai úszásoktatás is itt zajlik.

– Az elmúlt hetekben nagyon sokan érdeklődtek, megnézték, körbejárták az uszodát, de a szűkített nyitvatartás miatt nem tudták kipróbálni a medencéket. Most ez biztos változik, hiszen este hétig leszünk nyitva, sőt, márciustól este kilencig. Arra külön odafigyelünk, hogy a sportegyesületi edzések és az úszásoktatások ideje alatt is lehessen látogatni az uszodát, minden napszakban vagy a nagymedencében, vagy a szinkron medencében 3-4 sávot fenntartunk a látogatók számára – tette hozzá Majer Tamás.

Az új nyitvatartási rend a jegyárakat nem befolyásolja, azok változatlanok. A felnőtt belépő 1200 Ft, a diák 900 Ft, míg a gyermek/nyugdíjas jegy 700 forintba kerül. A balatonfüredi lakcímmel rendelkezők kedvezményes, 900 forintos belépőt válthatnak.
A családi belépő (két felnőtt, egy gyerek) 2600 forintba-, a tíz alkalmas felnőtt bérlet 10 ezer forintba-, a diák 7 ezerbe-, a nyugdíjas/gyermek 6 ezer forintba kerül, míg a fürediek 8 ezer forinttért vehetik meg a bérletet.
Három éves korig a belépés ingyenes. A wellness szolgáltatásokat (gőzfürdő, jakuzzi, szauna) a felnőttek 900 forinttért vehetik igénybe.

Mint arról korábban már többször beszámoltunk a Horváth Mihály utcában álló, egymilliárdba kerülő városi uszoda a tervezetthez képest jókora késéssel készült el. 33 méteres medence, wellness részleg, oktató medence, masszázs, mobil nézőtér és büfé várja a látogatókat. A négycsillagos szolgáltatásokat nyújtó uszoda nyugati szárnyához egy szálláshellyel is rendelkező, kézilabda utánpótlás-nevelő központ épül. További részletek és fotók itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004