Oldal kiválasztása

25 éves a Quasimodo költőverseny

Szerző: | 2017-02-16.

A város idén is meghirdeti a Salvatore Quasimodo költőversenyt, amely 25 éves jubileumához ért. A költőverseny az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát.

Eddig mintegy tízezer pályamű érkezett a versenyre, amelynek története átfogja a kortárs magyar költészet javát.
– Szinte egyedülálló kezdeményezés ez, az elmúlt 25 évben a rendezvény a város identitásának egyik meghatározó eleme lett. Nem tömegrendezvény mégis jelentős értékkel bír. Emlékezetes jubileumi találkozót szeretnénk szervezni – fogalmazott Bóka István, polgármester a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: az irodalmi rendezvény apropóján eddig mintegy 10 ezer pályaművet küldtek be az alkotók.

Az országos szinten is elismert Quasimodo költőversenyre ezúttal is két magyar nyelvű, kiadatlan vers beküldésével lehet jelentkezni május végéig. A pályázatokról júliusban dönt a szakmai zsűri, a hagyományos díjkiosztót pedig szeptember 9-én rendezik meg Balatonfüreden- jelentette be Mezey Katalin, a Salvatore Quasimodo Alapítvány kuratóriumi elnöke a budapesti tájékoztatón.

– Tisztában vagyunk a költőverseny jelentőségével, és azzal is, hogy a kortárs költészetnek bátorításra van szüksége. A füredi rendezvény egészen különleges, még nálunk Olaszországban sincs ehhez hasonló irodalmi díj, amely Quasimodo költészete előtt tisztelegne – méltatta a rendezvényt Gian Luca Borghese, a budapesti Olasz Intézet igazgatója.

– Újdonságokkal is készülünk a jubileumi rendezvényre. Idén Rómában is bemutatkozunk, ahol egy konferenciát rendezünk és bemutatjuk a Quasimodo Alapítvány által kiadandó kétnyelvű könyvet. A hagyományos szeptemberi díjátadó gálához pedig ezúttal egy Pirandello darab bemutatója társul, az előadást a Kisfaludy Színház szervezi, de lesz koncert és könyvbemutató is – válaszolta kérdésünkre Cserép László az alapítvány titkára.

A jubileumi rendezvény részeként a 150 évvel ezelőtt született Nobel-díjas szerző Luigi Pirandello emlékére irodalomtudományi és műfordítói pályázatot hirdetnek doktoranduszok és egyetemisták számára. A 15-20 év közötti olaszul tanuló korosztály tagjai egy szabadon választott Quasimodo-vers zenés, filmes vagy animációs feldolgozásával jelentkezhetnek a pályázatra április végéig – mondta el Szkárosi Endre irodalomtörténész, egyetemi tanár.

Paczolay Péter római magyar nagykövet a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország és Olaszország viszonyában meghatározóak a kulturális kapcsolatok, ennek egyik sarokköve a Quasimodo Költőverseny, amelynek idén egyik helyszíne a Római Magyar Akadémia lesz, ahol konferenciával, költőtalálkozóval és irodalmi esttel készülnek.

A hagyományoknak megfelelően idén is kihirdetik a Bertha Bulcsu Emlékdíjat. A 14. alkalommal kiírt meghívásos pályázatra öt szerzőtől várnak a Balaton természeti és kulturális értékeit bemutató irodalmi tárcákat.

Részletes pályázati kiírás itt.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
január 30 - február 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004