Oldal kiválasztása

A világhírű feltaláló Füreden

Szerző: | 2017-02-18.

A világhíres, ám hazánkban méltatlanul keveset emlegetett feltaláló, Bíró László szellemi hagyatékát bemutató kiállítás nyílt Balatonfüreden. Hírnevét az azóta is változatlan formában gyártott golyóstoll kitalálásának köszönheti, de ezenkívül több mint húsz jelentős találmány fűződik még nevéhez, a dezodortól, a vállfán át, a sérthetetlen zárig.

Bíró László nevét Dél-Amerikát leszámítva szinte alig ismerik a világon, holott generációk nőttek-nőnek fel úgy, hogy használják a találmányait. A Kisfaludy Galériában álló kiállítás az innovatív lángelme életművébe ad betekintést.
Rácz Sándor, a kiállítás szellemi atyja és létrehozója először a milánói expó magyar pavilonjában mutatta be a tárlatot, amely aztán az Országos Széchenyi Könyvtárban kapott helyet. A tárlat vidéki körútjának első állomása Balatonfüred.
Bíró neve nem épült be a köztudatba úgy, mint Rubik Ernőé vagy Neumann Jánosé, holott találmányaival rendkívül sokat tett az emberiségért, a golyóstoll például jelentős változást hozott az írásos kultúránkba.

– Túlzás nélkül a világ valaha élt egyik legnagyobb feltalálója volt, mégis keveset tudunk róla. Családi relikviákat is tartalmazó kiállításunk egy régi adósságot törleszt. Az a célunk, hogy Bíró László életművéről legyen egy állandó kiállítás Magyarországon – vélekedett Rácz Sándor, aki hozzátette: a feltaláló iránti tiszteletből, Argentína budapesti nagykövetségével együtt, Bíróról elnevezett díjat alapítottak. Az Argentínában létrehozott feltalálók iskolájának mintájára itthon is szeretnének egy szabad szellemű iskolát alapítani, – folytatta Rácz Sándor, amely Bíró szellemiségéhez hűen, valóban segítené a gyerekek kreativitásának kiteljesedését.

Fotógaléria, katt a kis képre.

A kiállításon megtekinthető egy hosszabb film is, ami bemutatja Bíró László életét, többen, köztük lánya, Bíró Marianna is beszél az apja szellemi hagyatékáról.

Bíró László (1899-1985) eredetileg újságíró volt, de szerteágazó érdeklődése révén foglalkoztatta a festészet és a szobrászat is. A golyóstoll mellett több mint húsz találmányt jegyez.
Első, kereskedelmileg sikeres találmánya egy mosógép volt, amely a tűzhely energiáját használta fel, s mely népszerű háztartási cikké vált a harmincas években. Ezzel egyidejűleg feltalálta az automata sebességváltót, amelyet a General Motors-nak adott el. Ő találta fel még 1936-ban az elektromágneses továbbító berendezést, amit a nagy sebességű japán szupervasútnál kezdtek használni, ötven évvel később.

Szeretett írni, tulajdonképpen ennek köszönheti leghíresebb találmányát. Egy Pelikán töltőtollat használt, ami pont akkor hagyta cserben, amikor legnagyobb szüksége lett volna rá. Ekkor kezdett gondolkodni azon, hogy az újságok rotációs eljárással történő nyomtatásához hasonló, pacamentes megoldást találjon a kézírásra. A golyóstollat először Magyarországon szabadalmaztatták 1938-ban, gyártását azonban Argentínában kezdték el.
Bíró a zsidótörvények megalkotását követően elhagyta Magyarországot és családjával Argentínában telepedett le, céget alapított és egy legendássá vált nevet is bevitt a köztudatba: Birome. A golyóstoll kifejezést ugyanis nem ismeri a világ, Biro-pen, Biron, Birome néven ismerik a világ legnépszerűbb íróeszközét. Nem is sejtik, hogy az általuk nap, mint nap emlegetett eszköz valójában egy magyar családnév.

A golyóstolltól az automata sebességváltóig – Bíró László szellemi hagyatéka című kiállítás március 12-ig látható a Kisfaludy Galériában.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004