Oldal kiválasztása

Fejlesztés előtt a kemping

Szerző: | 2017-02-24.

Sikeres pályázat esetén akár már ősszel elkezdődhet a Füred Kemping fejlesztése. A város három éve vette meg a kempinget, azóta napirenden van az értékes ingatlan minőségi fejlesztése.

Az önkormányzat a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Magyar Kajak Kenu Szövetséggel együtt pályázik a turisztikai beruházásra. A pályázati forrásból turisztikai és infrastrukturális fejlesztéseket tervez a város, a kereskedelmi létesítmények korszerűsítése pedig a kemping bérlőjével közösen valósulna meg.

150 férőhelyes kikötő épülhet és jelentősen javulnának a kemping szolgáltatásai is. A tervek szerint a vízparti részt felszabadítanák, a sportpálya illetve a játszótér az ingatlanon belül hátrébb költözne. A turisztikai beruházás célja, hogy az új kikötőt a vízisportok kedvelői illetve a balatoni túrán résztvevő, vitorlással vagy akár kenuval érkező, aktív turisták is igénybe vehessék, hiszen jelenleg alig van a városban ilyen jelleggel bérelhető szabad kikötőhely.


A város ragaszkodik a kempinghez

A Balaton egyik legnépszerűbb kempingjét a felszámolás alatt álló SCD Holdingtól vette meg az önkormányzat még 2014-ben. A 22 hektáros, rendkívül értékes tóparti ingatlanért 2,3 milliárd forintot fizetett az önkormányzat. A kemping árát önrészből, kormányzati támogatásból, hitelből és a kemping kéthektáros területének bérbeadásából fedezte a város.

Bóka István polgármester korábban így nyilatkozott portálunknak: „Rendkívül fontos a kempingturizmus Fürednek, sok vendégéjszakát hoz. Az elmúlt évtizedben sokat amortizálódtak a balatoni kempingek, meggyőződésem, hogy komoly, minőségi fejlesztésekre van szükség, ez az egyetlen járható út. A város ragaszkodik a kempinghez, mindenképpen megtartjuk a funkcióját és a vitorlás kikötőt, a strandot, az infrastruktúrát és a szolgáltatásokat egyaránt érintő jelentős fejlesztéseket tervezünk. A füredi kempinget kétmilliárdos befektetéssel egy európai színvonalú turisztikai szolgáltató komplexummá tudnánk fejleszteni.”


Luxus apartmanok

A továbbra is önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon egy 64 lakásos luxus apartman ház építése is elkezdődött. A beruházást végző VEX-Holding Zrt. honlapja szerint az örök panorámás Carina Residence négy emelet magas luxus társasház, amelyet délnyugatról erdő és nádas övezi, dél-délnyugati határa pedig közvetlen Balaton-parti, 105 méteres saját partszakasszal, stranddal és fürdőzési lehetőséggel.

A háromezer férőhelyes kemping a Balaton-part legnagyobb ilyen jellegű üdülőterülete és egyben évről évre a város egyik legkedveltebb szálláshelye. A Balatonfüreden eltöltött vendégéjszakák harminc százalékát teszik ki a kempingezők, jellemzőjük, hogy a szállodák vendégeihez képest jóval többet költenek a város vendéglátóhelyein, ráadásul eltökélten ragaszkodnak ehhez a nyaralási formához, azaz kizárólag csak egy minőségi szolgáltatást nyújtó kempinggel tarthatók Füreden.

Hét, különböző típusú ház illetve ötféle parcella között lehet itt választani. A kempingben a strandolást az ingyenesen használható csúszda, a homokos partszakasz és a vízi sportolási lehetőségek, köztük is a legnépszerűbbnek számító vízisí egészítik ki. Van teniszpálya és minigolf, lehet kerékpárokat bérelni, a gyerekeknek pedig animátorok gondoskodnak külön programokról. Felnőtt és gyermekmedence, valamint szauna is várja a vendégeket.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004