Oldal kiválasztása

A groteszk mestere, Honoré Daumier tárlata

Szerző: | 2017-03-25.

A karikatúra Michelangelójának tartott, szellemes rajzaival a 19. századi francia grafikaművészet nagymesterévé avanzsáló, Honoré Daumier litográfiáiból nyílt kiállítás a Vaszary Galériában. Százötven éve készült karikatúrák, politikai és társadalmi jellemrajzok, amelyek korunkban sem vesztették el érvényességüket.

– Tudjuk micsoda ereje van a képeknek. Daumier korában a karikatúrákért akár börtönbe is vetették a rajzolót, néhány éve pedig lemészárolták egy francia vicclap munkatársait. Ez a kiállítás egy nagyon erős politikai gesztus. A tárlatnak ráadásul két identitása van, Daumier 19. századi kora illetve a kortárs alkotók révén a 21. századi Magyarország – mondta megnyitó beszédében Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete.

– Daumier egyetlen grimaszba képes volt belesűríteni egy egész sorsot. Rajzai páratlan meggyőző erővel rendelkeznek. Nyers realizmussal ábrázolta korát, a politikai illetve a társadalmi szatírái révén korának egyik legnagyobb krónikása. 1996-ban rendezett kiállításán, félve attól, hogy egyik rajza túlságosan emlékeztethet egy aktuális politikai szereplőre, cenzúrázták tárlatát. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphatott volna, halála után több mint száz évvel ilyen reakciókat váltanak ki rajzai – fogalmazott Ádám Péter műfordító, újságíró.

Fotógalériáért katt a kis képre.

A Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményének anyagából válogató kiállítás, Daumier, -a pályakezdés politikai karikatúráitól, az 1840-es évek társadalmi szatíráin át, az életművet lezáró, a második császárság bukását ábrázoló allegorikus kompozíciókig- teljes munkásságát felöleli.

A mintegy 120 litográfiát tartalmazó tárlat különlegessége, hogy a páratlan rajztudású Daumier lapjai mellett olyan kortárs magyar művészek (Borsos Lőrinc, Breznay Pál, Fabricius Anna, Gőbölyös Luca, Hecker Péter, Kicsiny Balázs, Matzon Ákos, Nemes Csaba, Radák Eszter) alkotásai is láthatók, akiket ironikus, groteszk látásmódjuk rokonít a francia művésszel.

– Daumier rendkívüli memóriával megáldott, virtuóz rajztehetséggel rendelkező művész volt. Az ironikus, groteszk ábrázolás jellemezte, finom humorral rajzolta műveit. Karikaturistaként ismerjük, holott korának nagy művésze volt, aki a későbbiekben is hatással tudott lenni az alkotókra. Baudelaire úgy méltatta, mint a kor egyik legjelentősebb emberét, aki nemcsak a karikatúra, hanem az egész modern művészet egyik legkiválóbb mestere. Egyéni tragédiája, hogy látása nagyon megromlott, utolsó éveit elszegényedve, vakon töltötte – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Gonda Zsuzsa, a kiállítás kurátora.

A művészettörténész hangsúlyozta: a tárlaton szereplő kortárs magyar művészek alkotásai révén okkal érezhetjük, hogy Daumier-nak a gyarlóságokat bíráló karikatúrái és mélységes humánumról tanúskodó embertípusai semmit sem veszítettek aktualitásukból.

Honoré Daumier (1808–1879) a 19. század egyik legtermékenyebb francia művésze volt: a sajtóban megjelent karikatúrái tették ismertté, de rajzokat, akvarelleket, festményeket és szobrokat is készített. Grafikusi munkássága közel négyezer litográfiából és ezer, a rajzai nyomán mások által kivitelezett, elsősorban könyvillusztrációul szolgáló fametszetből áll. Az 1830-as évek elején politikai karikatúrákkal kezdte a pályáját, a hatalmat kiszolgáló politikusokat és képviselőket a nevetség tárgyává tette. Legismertebb litográfiái a sajtó- és szólásszabadság védelmében születtek. Az 1835-ben bevezetett szigorú sajtótörvények miatt Daumier a társadalmi szatíra műfajához fordult. A népszerű napilap, a Le Charivari közölte azokat a sorozatait, amelyekkel a párizsi polgárság hétköznapjait, szokásait figurázta ki. Bravúros rajzai mély emberismeretről tanúskodnak, társadalom-ábrázolása Balzac prózájával rokonítható. 1848–1852 között, a republikánus elveihez egész életében következetesen ragaszkodó művész ismét több politikai karikatúrát készített, pályájának utolsó szakaszában pedig drámai erejű, allegorikus ábrázolásokban mutatta be a francia-porosz háború pusztítását illetve a második császárság összeomlását.

Kortársunk Daumier című tárlat június 11-ig látogatható a Vaszary Galériában.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456
  • 12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004