Oldal kiválasztása

Borhetek egy héttel később

Szerző: | 2017-04-03.

A vizes világbajnokság illetve a szenior verseny miatt néhány városi rendezvény időpontja megváltozik. A Borhetek például a szokásosnál egy héttel később kezdődik.

Mint arról korábban már beszámoltunk, július 15-21. között zajlanak a vizes világbajnokság versenyei a városban, majd augusztus 10-12. között rendezik meg a FINA Master Világbajnokságot. Mindkét esemény a várakozások szerint több ezer vendéget vonz Balatonfüredre. Júniusban alakítják ki az 1500 férőhelyes, a Balaton vizére létesítendő mobil lelátót. A rózsa kerttől egészen a fastégig nyúló lelátót azért teszik a vízre, hogy tehermentesítsék, a Tagore sétányt illetve a közönség minél közelebbről nézhesse a versenyeket.
De így is a sétányon kapnak helyet a versenyt kiszolgáló pavilonok, konténerek, így a Tagore sétány június közepétől részlegesen le lesz zárva, az ideiglenes létesítményeket pedig csak a szenior versenyek után bontják el. Az említett időszakra eső rendezvények ebben az évben ezért módosulnak.

Június 2-5. között rendezik meg a Balatoni Hal és Borünnepet, a július 6-9. között zajló Kékszalag verseny díjkiosztója pedig a sétány helyett várhatóan a Gyógy téren lesz.
Az évek óta jellemzően augusztus első hétvégéjén kezdődő Borhetek a szokásosnál egy héttel később kezdődik idén, augusztus 13. – szeptember 3. között települnek ki a borászok a sétányra. A rendezvény népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, évente átlagban 160 ezren keresik fel a fesztivált, így a későbbi kezdés ellenére marad három hetes a rendezvény.

Részletes éves programnaptár itt olvasható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
január 30 - február 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004