Oldal kiválasztása

Fotók hét fátyol mögül – Keleti Éva kiállítása

Szerző: | 2017-04-22.

Ikonikus felvételek, jelenléttel megtöltött színész portrék. Tekintetek és ismerős arcok, úgy, ahogy eddig nem láttuk őket. Kor és színháztörténelem Keleti Éva fotográfiáin. A Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész fotográfusnak a Vaszary Galériában nyílt kiállítása a hazai színészekről készített portrékból.

Ruttkai szomorúsága, Mácsai Pál pályakezdőként, a lefegyverző szépségű Béres Ilona, Kiss Mari mosolya, a titokzatos Psota Irén, Garas Dezső pillantása, a kocsiban görnyedő Gobbi Hilda, számos nagy színész, akik már nincsenek közöttünk és jónéhányan, akik ma is színpadon állnak.
A kiállításon szereplő fotók egy része 1976-1989 között készült, amikor Keleti Éva képszerkesztő volt a meghatározó kulturális lapnál, az Új Tükörnél, másik részük a kilencvenes évekből származik.

– Nem is igazi portrék ezek a felvételek, hanem inkább életfotónak nevezném őket. Minden megörökített művésszel személyes kapcsolatom volt, nemcsak a fényképezőgépemmel voltam rájuk kíváncsi. Beszélgettem velük, láttam az előadásaikat, voltak közös történeteink, ez látszódik a képeken. Ezért olyan beszédes fotók. Jellemábrázolásokra törekedtem, de nem leleplezni akartam. Minden esetben a művésszel egyeztettem a fotókat, előfordult, hogy győzködtük egymást, de olyan felvételt nem publikáltam, ami az alanya ellenére volt – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Keleti Éva.

Fotógaléria a megnyitóról, katt a kis képre.

A fotográfus hosszú idő után, családi okok miatt kezdett el újra fényképezni, okostelefonjával készített a korábbi munkáitól merőben eltérő felvételeket. Most úgy döntött, felkeresi azokat a művészeket, akik korábban a kamerája elé álltak és újra lefényképezi őket, mint mondja: megnézi, mit művelt az idő.

– Hét fátyol van a művészeken, arra törekedtem, hogy képeimmel ebből minél több fátylat le tudjak hántani róluk. Mindenkinek van egy külső képe, amit a világnak megmutat magáról, aztán van egy intim képe, amit csak a szerettei ismernek, és vannak olyan rétegeink, amiket aztán nem szeretnénk senki előtt megmutatni. Én igyekeztem minél jobban belelátni a hét fátyol mögé. Van olyan portré a kiállításon, ahol ez egyáltalán nem sikerült, a kép maga mégis jó, de a legtöbb esetben talán sikerült megmutatni valami olyan tartalmat, ami rávilágít a fénykép alanyának valódi jellemére – mondta Keleti Éva, aki több mint háromezer fényképből válogatta ki azt a 85 darab felvételt, amelyből 85. születésnapján a Magyar Nemzeti Múzeumban Kontakt címmel kiállítás nyílt. Ennek a tárlatnak a válogatott anyaga látható a Vaszary Galériában.
– Nagyon megszenvedtem a fényképek közötti szelektálást. 120 fotót válogattam ki, ott megállt a tudomány, onnan már egy kurátor szűkítette az anyagot, én magam képtelen voltam rá – tette hozzá a fotográfus.

Keleti Éva kiállítása július 9-ig látogatható a Vaszary Galériában.

Keleti Éva szakmai életútja három nagy részre tagolható: az első harmadban a Magyar Távirati Iroda fotográfusaként dolgozott, majd 1976-tól képszerkesztő, szerkesztő és fotográfus az Új Tükörnél, később a Színházi Életnél. Megszűnésük után képügynökség vezető. Mindeközben fokozatosan vált a magyar fotográfiai közélet meghatározó alakjává. Munkássága elsősorban a magyar kulturális élethez, kiemelten a magyar színházi fényképezéshez köthető.
A magyar vizuális kultúra egyik meghatározó szereplőjeként elsősorban a hazai színházi élet kulisszák mögötti világának dokumentarista stílusú, valósághű megörökítéséért, példaértékű szakmai alázattal végzett művészi munkája elismeréseként idén Kossuth-díjat kapott.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Június

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004