Oldal kiválasztása

Az áramvonal győzött

Szerző: | 2017-05-06.

Stílusosak, az apró részletekig kifinomultak, még véletlenül sem egyformák. Ipari remekek. Kár, hogy már nincsenek az utakon, ezért jó, hogy megmutatják magukat Füreden.

Igazi esztétikai élményt adó, 52 veterán autót láthattak az érdeklődők május 6-7. között Balatonfüreden, a IV. Concours d’Elegance keretében. Hazai és külföldi gyűjtők jóvoltából több különleges és egyedi összeszerelésű autó sorakozott fel a Tagore sétányon.

Ezúttal is nagy közönségsikert aratott, hogy a veterán autók mezőnyét egyenként mutatták be a Tagore sétányon. Minden egyes autó egy rövid szakmai bemutató kíséretében gördült fel a vörös szőnyegre. Kivétel nélkül legalább harminc évvel ezelőtt készült, eredeti, üzemképes, klasszikus autók szerepeltek a bemutatón.

Fotógaléria a díjátadóról, katt a kis képre.

 

A zsűri döntése alapján idén a Concours d’Elegance fődíját a Pozsonyból érkező, 1934-ben gyártott, nyolchengeres Chrysler Airflow Imperial CV nyerte.
A harmincas években a cseh Tatra és az amerikai Chrysler is megjelent a piacon áramvonalas autóival – mindketten a magyar származású Járay Pál munkásságára támaszkodtak. A Chrysler volt a merészebb, hiszen nem egy exkluzív autóval, hanem egy családi járművel állt piacra.
Az Airflow, azaz légáramlat nevű típus tervezése több, mint öt évet vett igénybe, ami akkoriban kivételesen hosszúnak számított. Az egyik probléma, amivel a tervezők sokat küszködtek, az első fényszórók elhelyezése volt. Az Airflow jellegzetes vonása, hogy az addig hagyományosan hosszú motorház tetőt lerövidítették, az utasteret pedig a megszokottól majd 50 centivel előrébb mozdították.
Az új Airflow 1934. elején mutatkozott be. Bár az autónak minden esélye megvolt a sikerre, a vásárlók azonban nem kedvelték a modellt.

Fotógaléria az oldtimerekről, katt a kis képre.

Néhány igazi kuriózum, egész Európában ritkaságnak számító modell is volt az autók között. A szépségverseny egyik különleges darabja, az 1976-ban gyártott Daimler DS420, Romániából érkezett. Az utolsó valódi limuzinnak tartott, gondos kézi munkával összeszerelt autó Erzsébet brit anyakirálynő kedvenceként vonult be az autótörténelembe. Az uralkodó négy tagból álló flottát tartott fenn belőle. A Füreden látható modell korábban Ralph W. Roe, Norwich főpolgármesterének tulajdonában állt.

Az idei évi nevezettek között látható egy különleges Hoffmann&Novague R200 kupé, amelyből mindössze 30 darabos szériát terveznek, itt van egy kora legmenőbb sportkocsijának számító Mercedes SL, és egy szép darab a hatvanas évek óta presztízsét töretlenül őrző Ford Mustangok közül. Az exkluzív márkák, mint a Ferrari, Daimler, Chrysler és a Bugatti sem hiányoznak, utóbbiból több modell is lesz, például a lenti képen látható T49, amelyből összesen csak 470 darab készült.

A szocialista autóipar különlegességei is helyet kaptak, például a „kelet Porschéjának” tartott Skoda 130 RS. Több különleges kelet-európai autó is bemutatkozik, a maga korában abszolút luxusnak számító cseh Wikov, az első világháború után alapított csehszlovák Aero, 1929-ben gyártott első önálló tervezésű személyautója, vagy a magyar származású Járay Pál liszensze alapján, kis sorozatban gyártott Tatra T87, amely korának egyik leggyorsabb autója volt köszönhetően a forradalmian új légellenállás kezelésének.

Ezúttal is egy öttagú zsűri szavazatai alapján osztották ki a díjakat, de a közönség is voksolhatott a számára legszebb veterán autóra. Az autók bírálatánál elsősorban a szépség, az esztétikai megjelenés a legfontosabb, nem véletlen, hogy a zsűriben a műszaki szakértők mellett művészettörténész és képzőművész is szerepel. Idén négy kategóriában versenyeztek az ipari műremekek: a veterán kategóriában az I. világháború előtti időkből származó modellek, a vintage kategóriában a II. világháború előtt készült járművek, classic kategóriában az 1945-1985 között gyártott autók, míg youngtimerként az 1985-1995 között forgalomba került négykerekűek mérik össze szépségüket.

Az eredményhirdetés után a díjnyertes autók tiszteletkört testtek a városban.

 

A Concours d’Elegance története egészen a 17. századi francia arisztokraták világához vezethető vissza, akik a nyári hétvégéken felvonultatták lovas kocsijukat Párizs parkjaiban. A ’20-as, ’30-as évek Magyarországán is közkedvelt eseményeknek számítottak az efféle mustrák, amelyeket először a Margitszigeten, majd a lóversenypályán rendeztek meg. Itt a „legelegánsabb pesti nők és autók” gyűltek össze, a hölgyek a rendezvényre külön ruhakölteményekkel készültek, az urak nemegyszer egyedi, különleges karosszériát rendeltek autójuknak. Időközben a technika ugyan fejlődött, a szándék marad, ezt a hagyományt folytatja a Balatonfüred Concours d’Elegance.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004