Oldal kiválasztása

Szerződés nyolc várossal

Szerző: | 2017-05-09.

Balatonfüred kezdeményezésére nyolc város kötött együttműködési megállapodást a kulturális, turisztikai kapcsolatok erősítése érdekében. Az új partner Győr.

A szerződés célja, hogy valódi tartalommal töltsék meg a partnerséget, hiszen több tekintetben hasonló problémákkal küzdő és hasonló célokért dolgozó, közös értékeket valló településekről van szó. A nyolc város (Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok, Vác) együttműködési megállapodását a Petőfi Irodalmi Múzeumban írták alá a települések vezetői.

– 2010-ben írtuk alá az első kulturális megállapodást Debrecen városával, az volt a szándék, hogy keressük a kapcsolatot a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal. Ez időközben sikertörténet lett, már nyolcan vagyunk. Egy alulról szerveződő együttműködésről van szó, mindent megteszünk azért, hogy ne csak egy hivatalos kapcsolat legyen, meg kell tölteni tartalommal a partnerséget, ez mindannyiunk érdeke – fogalmazott Bóka István polgármester az ünnepségen, majd hangsúlyozta: Győr a legújabb partner, a két város gazdasági, kulturális és idegenforgalmi kapcsolatai erősek, a győriek szeretik Balatonfüredet, van tehát mire építeni az együttműködést.

– Egy kitűnő kezdeményezéshez csatlakoztunk. Bár városunk egész évben szoros kapcsolatot ápol Balatonfüreddel, hiszen az a győriek egyik legkedveltebb üdülőhelye, mostantól még szorosabb, átgondoltabb lesz a partnerség – mondta Borkai Zsolt, aki hozzátette: Győr lesz a díszvendége az idei Anna-bálnak, művészeti csoportjaik többször is fellépnek majd a városban.

A megállapodás az oktatás, a művészetek és a gasztronómia területére is kiterjed. A települések számos alkalommal megjelennek egymás rendezvényein, kiemelten foglalkoznak az idegenforgalom, a kultúra, a művészetek helyi rendezvényeinek összehangolásával, a közös kínálat kialakításával, a regionális kulturális értékek bemutatásával.
A szerződés rögzíti, hogy a fenti célok megvalósítása érdekében a települések egymást támogatva kívánnak élni az Európai Unió által nyújtott forrásokkal, lehetőség szerint közösen pályáznak hazai és uniós programokra, illetve együtt jelennek meg bel- és külföldi idegenforgalmi rendezvényeken.

Az ünnepségen a Győri Balett táncosai Matuza Andrienn és Jekli Zoltán adtak elő egy részletet Velekei László koreográfiájából, Kéri Kitty színművész pedig Kányádi Sándor versét szavalta el. A partnerségben résztvevő városok saját gasztronómiájukat illetve kulturális kínálatukat is bemutatták.

Füred tévé videója a rendezvényről itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004