Oldal kiválasztása

Vitorlát bontottak – Elkezdődött a vitorlás szezon

Szerző: | 2017-05-13.

A Kishamis fedélzetén felvonták a nemzeti lobogót majd a legénység megkoszorúzta a tavat – ezzel kezdetét vette az idei vitorlázási szezon. Százhatvan hajóval elrajtolt az évadnyitó verseny. El kell felejteni a szezont, a Balaton egész évben várja az idelátogatókat – vélekedett Bóka István polgármester

A Vitorlabontó ünnepség hagyományaihoz hűen idén is a hazai vitorlássport legendás hajójáról, a 120 éves Kishamisról koszorúzták meg a Balatont.
Az ünnepségen Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte: a vitorlás szezon ugyan most indul, de a Balaton igenis tud egész évben attrakciót nyújtani.
– Nemcsak májusra kell készülnünk, hanem az egész évben várniuk kell a vendégeket a szálláshelyeknek, a vendéglőknek, a különböző szolgáltatóknak. Attrakciókat, tartalmas időtöltési lehetőségeket kínálunk az idelátogatóknak – vélekedett a polgármester, aki hangsúlyozta: az idei nyár kiemelkedő eseménye lesz a vizes világbajnokság, amelyre nagyon készül a város, bízva abban, hogy a sportesemény által az egész világnak meg tudja mutatni magát Balatonfüred.

Fotógalériáért katt a kis képre.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a sportágban elért sikereket foglalta össze. A vitorlásévadot dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki kiemelte: idén hét, nagy nemzetközi vitorlás verseny zajlik majd az országban, ebből négynek, köztük a a Kékszalagnak, Balatonfüred ad otthont.

Gerendy Zoltán, a Balatonfüredi Yacht Club elnöke a 150 éves klub múltjáról emlékezett meg. – 150 év jelentős idő, érdemes elgondolkodni a múlton. Úgy látom, hogy a sport és az egymás iránti tisztelet valamint a folyamatos megújulási szándék a legfontosabb alapjai az egyesületnek. Évente kétszáz gyerek tanul vitorlázni a táborainkban, generációk nőnek fel a BYC-nél – fogalmazott.

Az ünnepség keretében megkoszorúzták a 150 éves BYC-nek emléket állító bronztáblát a Rózsakertben. A jubileum alkalmából gyerekeknek szóló rajzpályázatot hirdetett a klub, amelyre mintegy száz rajz érkezett, ezek a Vaszary Villában lesznek majd láthatók.

A beszédek után a szezont hivatalosan is megnyitották, majd délben a móló előtti vízfelületen, 160 hajóval elrajtolt az évadnyitó verseny.

Az első balatoni vitorlabontót 1935. június 9-én rendezték. Az ünnepségnek is fontos szerepe volt az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében. Ma már jelentősen hosszabb a versenyszezon, hiszen a vitorlás évad március végétől november közepéig tart.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február 3
  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004