Oldal kiválasztása

Koronczai Zsolt az év füredi borásza

Szerző: | 2017-05-14.

Koronczai Zsolt lett az év borásza Füreden, Olaszrizlingje nagy arany minősítést kapott. A városi borversenyen Balatonfüred különdíját Mészáros József kapta.

A Balatonfüredi Városi Borversenyre ezúttal negyvenegy borász, 353 féle borral nevezett. A Balatonfüred-Csopaki Borvidék legrangosabb megmérettetésén ezúttal is a fehérborok domináltak, ezek közül is az Olaszrizlingek.

Az év borászának Koronczai Zsoltot választották, aki 14 borral nevezett a versenyre. A 22 hektáron gazdálkodó borász családja generációk óta foglalkozik szőlőtermesztéssel. A java részt Balatonszőlősön fekvő szőlőik fele Olaszrizling, a terület másik felén több más fajtát is nevelnek.

– Először kaptuk meg ezt a díjat, nagyon boldog vagyok. Tudtam, hogy jól sikerült a tavalyi Olaszrizlingünk, de a borok megítélése annyira szubjektív, hogy ebből még nem vontam le messze menő következtetést. Sok mindentől függ, mire mondjuk azt, hogy jó bor. Elkötelezett borászok vagyunk már generációk óta. Van két fiam, abban bízom, hogy ők majd egyszer átveszik tőlem a pincészetet – nyilatkozta portálunknak Koronczai Zsolt.

A szakmai zsűri végül hét nagy arany, hetvennégy arany, és kétszázhét ezüstérmet osztott ki az Annabella Hotelben rendezett versenyen. A hagyományoknak megfelelően az év bortermelője kapja meg a Borhetek alatt az első pavilont, így idén az augusztus 10-én kezdődő gasztronómiai fesztiválon a Koronczai Pince kezdi majd a sétányon a sort.

Nagy arany minősítést kapott Mészáros József 2015-ös, késői édes Olaszrizlingje, (egyben a verseny legmagasabb pontszámát is ez a bor érte el) a Söptei Pincészet 2013-as Sárgamuskotálya, a Koronczai Pince 2017-es Olaszrizlingje, a Balogh Pincészet 2013-as kései édes Olaszrizlingje és 2015-ös Szürkebarátja, a Béla és Bandi Borászat 2017-es Olaszrizlingje valamint Koczor Dóra 2015-ös Semillon-Furmint-Olaszrizling bora.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
január 21 - január 27
  • 21

    Magyar Kultúra Napja

    18:00 -20:00
    2019.01.21
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Gálaest.

  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Komolyzenei Esték

    18:00 -20:00
    2019.01.23
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Az Auer Trió hangversenye.

  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Újév köszöntő hangverseny

    17:00 -19:00
    2019.01.27
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Ferencsik János Zeneiskola diákjainak koncertje.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004