Módosították a mélygarázs átadási idejét. Az új dátum június 15.
Az átadás-átvétel plusz 15 napjával együtt június végére készül el a parkolóház illetve a Zákonyi út helyreállítása.
Eredetileg 1,69 milliárd forintból május végére kellett volna elkészülnie a mélygarázsnak, amely a vizes világbajnokság megrendezése miatt nélkülözhetetlen fejlesztés. A beruházás során azonban előre nem látható többlet munkák jelentkeztek, ezért kellett kitolni a határidőt. A beruházás végösszege nettó 1,85 milliárd forint lesz.
Az indoklás szerint a Zákonyi sétányt a vártnál sokkal nagyobb mértékben fel kellett bontani, a gyenge- és erősáramú kábelek kiváltása, a gázvezeték áthelyezése is jelentős pótmunkával járt.
Június végére a mélygarázs mellett az ideiglenes létesítmények is elkészülnek: a Honvéd és Zákonyi utca közti átkötés, a Honvéd és a Huray utca közötti parkolóhely javítása, illetve a Huray úti egykori piacon egy kétszáz férőhelyes parkoló és egy puffer murvás parkoló kialakítása.
Mint arról korábban már írtunk, az építkezés eredetileg állami beruházásnak indult, később egy jogszabály módosítással az önkormányzat kapta meg a beruházást.
A vizes vb-t július 14–30. között rendezi meg Budapest és Balatonfüred, a városban július 15-21. között zajlanak majd a nyíltvízi úszó versenyek.
balatonfured.hu
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben