Oldal kiválasztása

Kinyitott az aquapark

Szerző: | 2017-06-12.

A családok számára kedvezményes belépőkkel, új programokkal, változatlan árakkal június közepén kinyitott az Annagora Aquapark. Idén újra lesz éjszakai fürdőzés.

– Évek óta nem emeltünk árat, idén sem lesz ez másként, sőt a kedvezményeket kiterjesztettük a fürdő összes szolgáltatását biztosító all in jegyekre is. Az új rendszer révén a családoknak a korábbiaknál kedvezőbb lesz a csúszdázás. A balatonfürediek is újabb kedvezményt kapnak, a közel 50 százalékos kedvezményüket az all in belépőknél is igénybe vehetik – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére a vízi élménypark ügyvezető igazgatója.

Váradi Szabó István hozzátette: a hagyományos rendezvények mellett ezúttal, kapcsolódva a város nagy nyári kulturális és sporteseményeihez, a vizes világbajnoksághoz, a Kékszalaghoz, az Anna-bálhoz meglepetés programokkal is készülnek. Június 26-tól minden csütörtökön, pénteken és szombaton két animátor tart vizes illetve szárazföldi foglalkozásokat a gyerekeknek illetve a felnőtteknek. A gyerek hullám medencében makettek segítségével akár kis vitorlásversenyt is rendezhetnek a gyerekek vagy játékos szívhalászaton vehetnek részt.
Idén is lesz Salsa Fesztivál a hullám medencénél felállított nagyszínpadon, folytatódnak a nagy népszerűségnek örvendő zumba-vízi aerobik foglalkozások, lesz vízjáró gömb és masszázs. Az aquapark idén csatlakozik a strandok éjszakája kampányhoz is.

– Tavaly népszerű volt az úgynevezett fotópont, ahol többek között vízalatti fényképeket kérhetnek magukról a látogatók. A nagy sikerre tekintettel kicsit bővítettük a szolgáltatásait. Újdonság, hogy minden nap délután négy órától kedvezményesen lehet all in jegyet venni, ez felnőtteknek 3500, a gyerekeknek 1800 forintba kerül – mondta Váradi Szabó István.

Kétféle belépőt lehet váltani a fürdőbe. Az úgynevezett all in jeggyel a fürdő összes szolgáltatása igénybe vehető, a hullám- és a wellness medencéktől kezdve, a szaunákig és gőzkabinokig, sőt korlátlan csúszdázást is biztosít. Ezek tíz éves korig 3900-, 10-18 év között 4900, a felnőtteknek pedig 5900 forintba kerülnek. Az aquapark jegy jóval kedvezményesebb, ezzel is igénybe lehet venni a wellness szolgáltatásokat, de a csúszdákat nem. A felnőtt strandjegy 2700-, a gyermek 2200, a diák pedig 2500 forintba kerül.

A megszokott kedvezmények megmaradtak: három év alatt ingyenes az aquapark, a nagy családosoknak pedig kedvező jegykonstrukciót kínálnak. Az aquapark honlapján online is lehet jegyet vásárolni. Az elektronikus úton megváltott jeggyel érkezőket soron kívül engedik be a fürdőbe.

– Elvégeztük a szokásos felújításokat, minden egyes csúszdának átvizsgáltuk az illesztéseit. Rendbe tettük a napvitorlákkal árnyékolt új játszóteret és a kismedencét. Továbbra is nagy figyelmet fordítunk a biztonságra a fürdőzés zavartalanságát közel tizenhat úszómester és csúszdafelügyelő vigyázza – fogalmazott Váradi Szabó István, aki hozzátette: a fürdő területén lévő vendéglátóhelyek is megújult kínálattal várják a vendégeket.

Az aquapark június 16. és szeptember 3. között minden nap nyitva tart 9-19 óráig, a kánikulai napokon újra lesz éjszakai nyitva tartás is. Minden vendég élhet a Balaton Best kártya kínálta 20 százalékos kedvezménnyel, amelyet az aquaparki belépő árából vonnak le.

A 3,5 hektáros Balatoni élményfürdő 2500-3000 látogatót képes befogadni egyszerre, a wellness részlegben pedig egy időben 100-150-en tudnak kikapcsolódni. Az aquaparkban temperált külső és beltéri medencék, 28 fokos gyermekmedencék, 12 óriás csúszda illetve 3 gyermek csúszda várja a látogatókat. A szaunákkal, gőzkabinokkal, illatkamrával, jégbarlanggal valamint tepidáriummal felszerelt wellness részleg medencéi 32 fokosak, és itt található Magyarország második legnagyobb hullámfürdője illetve az egyetlen hazai kisgyermekek hullámfürdő. Bővebb információ a parkról itt olvashatóak.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004