Oldal kiválasztása

Több magyar éremre is van esély Füreden

Szerző: | 2017-06-12.

Összeállt a magyar vb-csapat. Lesznek újoncok a keretben, de a szakvezetés így is több éremre lát esélyt. A magyar sportolók júliustól már itt a Balatonnál készülnek a versenyre.

 

Gravelines-ban rendezték az elmúlt hétvégén a nyílvízi úszók francia nyílt bajnokságát, melyen a magyar versenyzők számára különösen nagy volt a tét, az egyes számok két-két legjobb hazai indulója ugyanis kiharcolhatta a jogot a júliusi FINA Világbajnokságon való részvételre.

A férfiaknál Rasovszky Kristóf mindhárom távon, vagyis 5, 10 és 25 km-en is teljesítette a feltételeket, mivel váltóban is számítanának rá, elvileg négy számban is rajthoz állhat.
– Jó erőben érzem magam, így szívem szerint minden számban rajthoz állnék. Elégedett voltam a hétvégi versenyzésemmel, persze egy-egy hiba azért előjött, de ezekből legalább lehet tanulni a vb-ig. Itt most sűrűbb volt a program, mint Füreden lesz, ezért is merem azt mondani, hogy beleférne a három egyéni megméretés és a váltó is – vélekedett a sportoló.

A nőknél a 2015-ös kazanyi vb-n 25 km-en ezüstérmes Olasz Anna a leghosszabb táv mellett 10 km-en is magabiztosan nyert, és a fiatal Sömenek Onon Kata is remekelt, aki ugyanezekben a számokban szintén kivívta a kvalifikációt.
– Komoly létszámmal, nagy csapattal leszünk ott a világbajnokságon, ez is volt a célunk – értékelt Gellért Gábor szakágvezető. – Korábban a 10 km első két legjobbja választhatott, hol kíván indulni, most úgy határoztunk, hogy minden számban külön versenyt hirdetünk.

A szakember kiemelte: új sportolók jöttek be a képbe, akik eddig a felnőtt világversenyeken nem képviselték a magyar színeket. Külön kiemelte Sömenek Onon Kata és Gyurta Gergely remeklését, emellett örül, hogy Olasz Anna igazolta a papírformát.

– A lányoknál lesz három vb-újoncunk, és örömteli, hogy egyre több fiatal teszi le a névjegyét, vagyis a tapasztaltabb csapattagok nem ülhetnek a babérjaikon. Ami a világbajnokságot illeti, egy-két éremben, illetve ugyanennyi pontszerző helyben reménykedünk, ez a célkitűzésünk – tette hozzá Gellért.

Olasz Anna nem titkolja, hogy megkönnyebbült a hétvégi verseny után.
– Még messze vagyok a csúcsformámtól, főleg a 10 km-es távon látszott, hogy lesz ez még jobb is. A 25 km viszont kifejezetten jól ment. Mostantól már tényleg csak a vb-re fókuszálok. Továbbra is óvatos vagyok a célkitűzéseket illetően, annyit azért elárulok, hogy 25 km-en a dobogóra vágyom, a 10 kilométerrel kapcsolatban egyelőre inkább nem jósolnék.

Július 2-tól már a Balatonnál edzőtáborozik a társaság, 12-én pedig Balatonfüredre, a FINA Világbajnokság helyszínére költözik.

A magyar nyíltvízi úszócsapat tervezett kerete a gravelines-i kvalifikációs verseny alapján (a váltó összetétele még nem ismert):

Férfiak:
5 km: Papp Márk, Rasovszky Kristóf
10 km: Rasovszky Kristóf, Székelyi Dániel
25 km: Gyurta Gergely, Rasovszky Kristóf

Nők:
5 km: Novoszáth Melinda, Juhász Janka
10 km: Olasz Anna, Sömenek Onon Kata
25 km: Olasz Anna, Sömenek Onon Kata

balatonfured.hu/Fina-Budapest2017

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004