Oldal kiválasztása

192. Anna-bál újdonságokkal – Egy hét fesztivál

Szerző: | 2017-06-20.

Bálteremmé avanzsált Blaha utca, megújított szívhalászat, újdonságnak számító sétálójegyek – július 29-én az Anna Grand Hotel hangulatos kertjében rendezik meg a 192. Anna-bált. A patinás rendezvényt ezúttal is az Anna Fesztivál hagyományos eseményei előzik meg. Lesz prímásverseny és operagála.

– Megőrizve a hagyományt, több újdonsággal készülünk az idei Anna-bálra. Régi vágyunk, hogy kinyissuk a bált, az ötszáz vendég mellett mások is részt vehessenek a forgatagban. Ezért kísérleti jelleggel a Blaha utcában egy utcabált szervezünk, amolyan bálteremmé szeretnénk tenni ezt a részt. Látványosnak ígérkezik a tavalyi bálkirálynő felvonulása illetve az idei győztesek sétakocsikázása is, amelyen a három legismertebb történelmi ménesgazdaság, a bábolnai, a szilvásváradi és a mezőhegyesi egy-egy ötös fogattal lesz jelen. Idén először a Magyar Nemzeti Lovas Díszegység is részt vesz az eseményen – jelentette be az Anna Grand Hotelben rendezett sajtótájékoztatón Bóka István, polgármester.

70 ezer forintért lehetett belépőt váltani az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményére, a jegyek már elfogytak, azonban az elmúlt években tapasztalható nagy érdeklődésre való tekintettel, idén sétálójegyek is válthatók a bálra, ezek korlátozott számban még kaphatók. Az ülőhellyel nem járó, 25 ezer forintba kerülő belépő biztosítja a bálon való részvételt, a hölgyeknek pedig a sorszámozott herendi porcelánszívet.

Az Anna Grand Hotel patinás épületében illetve hangulatos kertjében rendezendő bálra a város ezúttal is meghívta a füredi 18 éves lányokat. A bál előtt a Vaszary Villa kertjében gyülekeznek a vendégek és onnan indul majd a zenés menet, itt akasztják a hölgyek nyakába a herendi porcelán szíveket. A báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

A július 29-én rendezendő 192. Anna-bál díszvendége, Füred kulturális partnere, Győr lesz. A gálaműsorban a Győri Balett két művészének duettje lesz látható – mondta Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere.

Új motívumokkal díszített, kizárólag az idei bálra, egyetlen példányban készülő herendi porcelán serleget vehet majd át a 192. Anna-bál szépe illetve udvarhölgyei. Hosszú évek után változik a porcelánok mintája. A bál szépe a Viktória-mintára épülő Royal Garden mintájú Herendi vázát, udvarhölgyei pedig megújult Rothschild- és Apponyi-mintásat kapnak ajándékba.

– Az új serlegvázák formája változatlan, viszont motívumukat újragondoltuk. A bál szépének a serlege Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjén debütált először, Magyarország hivatalos nászajándékaként. Ez a minta a Viktória minta modern változata. A báli szív legyen meglepetés, annyit elárulok, hogy a Balatonnál őshonos tőkés réce egyetlen tollából választottuk ki az idei szívek színét – jelentette be dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón, aki hozzátette: a vendégek elé 3500 darabos, hatvan millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített szerviz kerül.

A parti részen elhelyezett óriás kivetítőkön is lehet majd részleteiben követni a bált, amelyet a július 25-30. között zajló Anna Fesztivál programjai előznek meg – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A bál és a kísérőrendezvények részletes programja itt.

Az Operaház balettművészei táncolják a bálon a palotást, a bál szépét és két udvarhölgyét éjfél előtt fél órával mutatják be, ők másnap délelőtt tíz órakor a Kisfaludy Színpadon is láthatók lesznek, majd sétakocsikáznak a városban.

A korábbiaktól eltérő, látványos szívhalászat is várja a vendégeket a bál előestéjén. Újdonság szintén, hogy a Balatonhoz kapcsolódó irodalmi beszélgetések is színesítik az Anna-bálhoz kapcsolódó programokat. Az irodalmi szalonokat Juhász Anna irodalmár vezeti, aki egyben a bál háziasszonya is lesz.
Idén is megrendezik a szívkórház előtti téren felállított nagyszínpadon az Operagálát, előtte egy nappal a Magyar Állami Operaház művészei lépnek fel, vasárnap este pedig a Gyógy téren operafilm vetítés lesz.
– Idén az Operagála Wagner és Mozart jegyében telik. Jelentős művekből hangzanak majd el részletek – mondta Ókovács Szilveszter az Operaház igazgatója.

Az eseményhez ezúttal is kapcsolódik prímásverseny, a bál hetében cigányprímások mérik össze a tudásukat.
– Tehetséges hegedűsök zenélnek majd a legjobb prímás díjáért, a kötelező darabok mellett eljátszhatják a kedvenceiket is. Balatonfüred békebeli környezetében mindig lélek melengetően szól a népzene, így a közönséget nemcsak a hagyományos gálára várjuk, magát a versenyt is figyelemmel kísérhetik – mondta Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
május 31 - június 06
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Balatonfüred 50

    16:00 -19:00
    2021.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Szabadtéri fényképkiállítás.

    Nemzeti Összetartozás Napja

    17:00 -18:00
    2021.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    A trianoni békediktátum évfordulója.

  • 05

    Balatonfüred 50 – Fotókiállítás

    17:00
    2021.06.05-2022.01.19
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Képek Balatonfüred 1970-es, 80-as éveiből.

  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004