Oldal kiválasztása

Az ideáltól a kritikus nézetekig

Szerző: | 2017-06-24.

Kiállítás nyílt négy évszázad gyerek portréiból. Művek a 17. századtól a kortárs alkotásokig. Hogyan változott a gyerekek, egyáltalán a család társadalmi megítélése az elmúlt évszázadokban?

Az idealizált, moralizáló ábrázolástól napjaink kritikus hangvételéig – festmények, szobrok, fotók és videók.

A Vaszary Galériában nyílt tárlat a biedermeiertől a jelenkorig öleli fel a gyermekeket ábrázoló műalkotásokat, a legkorábbi mű az 1600-as évekből származik. Festmények, grafikák, szobrok, fotók és videómunkák szerepelnek a kiállításon egyebek mellett Barabás Miklós, Munkácsy Mihály, Szőnyi István, Csók István, Fényes Adolf, és Vaszary János és több kortárs alkotó műve.

– Akkor művészi az ábrázolás, ha jól megfigyeljük azt, amit szeretnénk megjeleníteni. A megfigyelés a fontos. Több alkotáson az ábrázolt gyerek ránk néz. Azt nézi, hogyan nézzük őt, vagyis hogyan reagál a külvilág. Gyermektekintetek között sétálhatunk és eldönthetjük, ki néz kit – mondta megnyitó beszédében Jeney Zoltán író.

Fotógaléria a megnyitóról, katt a kis képre.

 

– Párizsban éppen ebben az évben zárt be egy nagyon hasonló tematikájú kiállítás, amely a gyermekek ábrázolását járta körül. Magyarországon úgy gondolom hiánypótló lesz a Vaszary Galériában nyíló tárlat, utoljára 1940-ben rendezett az akkori Műcsarnok a gyermekábrázolással kapcsolatos tárlatot. A füredi kiállítás négy évszázadot ölel fel, de nem kronológia szerint mutatjuk be az egyes korszakokat, inkább azt szeretnénk minél plasztikusabban érzékeltetni, miként változott a család és a gyermek társadalmi szerepének a megítélése. Jogilag, erkölcsileg is sok minden változott, ahogy a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások illetve a gyermek-szülő közötti viszony is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Révész Emese a kiállítás kurátora.

Boldogság, ártatlanság, szépség, szabadon szárnyaló képzelet, a valóságot átható játékvilág, ösztönös alkotóerő. A gyermekhez manapság ilyen és ehhez hasonló pozitív fogalmak sorát társítjuk. A kiállítás annak ered nyomába, hogy a gyermekről alkotott, koronként változó képzetek hogyan jelennek meg a képzőművészetben. A gyermeket kultúránként és koronként másként ítélték meg: hol felmagasztalták, az ember eszményi állapotaként tekintettek rá, hol pedig tökéletlen felnőttként bántak vele.

– Sok érdekességgel, információval szembesülhetünk a képek által, olyanokkal, amelyek a korabeli írásokból, napló jegyzetekből nem feltétlen derülnek ki. Sokszor egy megfestett tekintet, gesztus, viselet, az ábrázolt környezet beszédesebb és árulkodóbb. A mintegy ötven műből az is kiderül, hogy az utóbbi 10-20 évben megjelent az intézményekkel, a felnőttek szerepével kapcsolatos társadalomkritika. Korábban a gyermek ábrázolások egyfajta ideált jelenítettek meg, a kortárs képzőművészetben viszont már megjelent a modern család szétesése – fogalmazott a művészettörténész.

A kiállítás több mint félszáz bemutatott művet tár a közönség elé a magyar képzőművészet legszebb alkotásaiból. Minden terem egy-egy témakört jár körül, egymással ütköztetve, társítva különböző korok képalkotását az anyaságról, családról, nemi szerepekről, vidéki életről, iskoláról, nevelésről, játékról.

A kiállítás 2018. január 8-ig látogatható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Szeptember 30
  • 30

    In memoriam Kádár Tibor

    17:00 -19:00
    2022.09.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Dixieland fesztivál

    19:00 -22:00
    2022.09.30
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Dervalics Robi és barátai koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004