Oldal kiválasztása

Közel az éremhez

Szerző: | 2017-07-18.

Izgalmas, kiélezett versenyen, a nyíltvízi úszók 10 kilométeres számában, Rasovszky Kristóf ötödik lett. A véghajrá olyan volt, mint egy négyszáz méteres versenyen, csak centik döntöttek.

A szám 20 éves junior világ- és Európa-bajnoka, a veszprémi Rasovszky Kristóf 1 óra, 52 perces idővel csapott célba, a szám másik magyar versenyzője, Székelyi Dániel a 21. lett.

A számot az olimpiai bajnok holland Ferry Weertman nyerte, ezzel ő lett az első férfi versenyző a sportág történetében, aki ebben a számban az ötkarikás aranyérem mellé a világbajnokit is megszerezte.

Fotógaléria, katt a kis képre.

 

A lelátókról a nézők ezúttal is lelkesen és hangosan szurkoltak, többen Rasovszkynak készített külön táblákkal érkeztek. Az utolsó körben mintha meghallotta volna a szurkolók hangját az úszó, éppen a tribün előtti szakaszon az élre állt. A magyarok mellett számos náció foglalt helyet a lelátókon, argentin, japán, cseh és Costa Rica-i szurkolók egymás mellett buzdították hazájuk versenyzőjét.

Az előzetes várakozások szerint Rasovszkyt az első nyolc közé, míg Székelyit a legjobb 15 közé várták. Rasovszky a juniorok között világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, ezúttal azonban olimpiai bajnokkal és több világbajnokkal kellett megmérkőznie.

A versenyzőknek négy kört kellett megtenniük a két és fél kilométeres pályán. Rasovszky a 65 fős mezőnyben az első kör végén a negyedik volt, a harmadik körben az 5 kilométeren aranyérmes francia Marc-Antoine Olivier-el együtt elúsztak a mezőnytől, sőt az utolsó körre a magyar versenyző fordult az élen. Egy kilométerrel a cél előtt nagyjából az ötödik-hatodik hely környékén tempózott a magyar úszó. Az utolsó métereken Olivier, Wilimovsky és a felzárkózó Weertman fej fej mellett haladt, utóbbi jobb benyúlással nyert. A második sorban érkező Rasovszky ugyancsak szinte egyszerre érintette meg a francia David Aubryval a célt jelző táblát, s a célfotó után az ötödik hely jelent meg a neve mellett.

– Jól sikerült a verseny, örülök az ötödik helynek, ugyanis megint sikerült egy kicsit előre lépnem. Azt kaptam parancsba az elején, hogy nem vezethetek, a végén akartam volna az élre állni, ez nem sikerült teljesen, de így, hogy a holland úszóval tudtam tartani a tempót, végül jó helyen értem be. A következő években az utolsó 100-150 méteren kell majd javítanunk – nyilatkozott a verseny után Rasovszky Kristóf, aki elmondta, már nagyon várja a következő versenyeket, hiszen csapatban, majd 25 kilométeren, és a medencében 1500 méteren is indul.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
November
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004