Oldal kiválasztása

Véget ért a világbajnokság Balatonfüreden – Minden nap teltház

Szerző: | 2017-07-21.

Befejeződtek a vizes világbajnokság nyíltvízi versenyei Balatonfüreden. A város hónapokon át készült története eddigi legnagyobb sporteseményére, nem hiába, a Tagore sétány előtti vízfelületre épített ideiglenes lelátók mindegyik versenynapon megteltek, az úszókat lelkes szurkolótábor fogadta. A sportolók szerint a körülmények ideálisak voltak, a helyszín pedig lenyűgöző. A közönség a szurkolás mellett nézelődött, sétált, koncertezett és borozgatott. Jó hangulatban telt az elmúlt öt nap.

A vizes világbajnokság nyíltvízi úszóversenyeinek zárónapján, a 25 kilométeres távon Olasz Anna ötödik, Gyurta Gergely hatodik, míg Sömenek Onon Kata 12. A veszprémi Rasovszky Kristóf feladta a versenyt. A több mint ötórás versennyel befejeződtek a világbajnokság füredi küzdelmei, amelyek során a magyar csapat ugyan érmet nem, de több világbajnoki pontot is szerzett.

A mólón rendezték meg egy héttel ezelőtt a vizes világbajnokság füredi megnyitóját. Julio C. Maglione, a FINA elnöke akkor köszöntőjében azt hangsúlyozta: Balatonfürednél jobb helyszínt nem is találhattak volna a nyíltvízi úszószámok lebonyolítására.
– Füred már többször is bizonyított. Most minden adott, hogy egy látványos sportfesztivált rendezzünk kétezer sportoló részvételével – fogalmazott az elnök.

Fotógaléria a világbajnoskág megnyitójáról, katt a kis képre.

 

A megnyitó nem mindennapi látványt nyújtott, hiszen 154 modell vonult fel a mólón, az elmúlt 200 év fontosabb divattörténeti epizódjai megjelenítő ruhákban.

Az elmúlt napok tapasztalatai szerint a FINA elnök nem tévedett. A város zökkenőmentesen bonyolította le a sporteseményt, minden nap megteltek a Tagore sétány előtti vízfelületre kihelyezett lelátók, akik pedig már nem tudtak bejutni a rendezvényekre, a sétányon elhelyezett kerítésnél nézelődtek. A külföldi sportolók a kulissza miatt lelkendeztek, a magyar úszók pedig nem győzték hangsúlyozni, milyen erőt adott nekik hazai közönség előtt úszni.
Izgalmas versenyek szemtanúi lehettek az érdeklődők, a leghosszabb távokon is nem ritkán nüansznyi különbségek döntöttek csak a célba érkezéskor. A hely pikantériájához tartozott, hogy még a legkiélezettebb versenyeken is rendre feltűnt egy-két kacsa a vízben, hogy simán lehagyva a versenyzőket jelezzék, ki is van otthon igazán a Balatonban.
Megtelt a sétány és a Vitorlás tér is, az esti koncerteken pedig a tánc sem maradt el. Több fotógaléria is rögzíti a füredi világbajnokság pillanatait. Például itt.

A világbajnokság kezdetére elkészültek a tervezett városi fejlesztések, a Zákonyi utcában lévő frissen átadott mélygarázst már használják is az autósok.

Fotógaléria, katt a kis képre.

 

Az esti programok illetve a borkóstolók a hétvégén még folytatódnak. Jövő héten pedig Anna fesztivál. Részletekért kattints a programokra.

További cikkek:

Közel az éremhez

 

Izgalmas, a végsőkig kiélezett versenyen, a nyíltvízi úszók 10 kilométeres számában, Rasovszky Kristóf ötödik lett. A véghajrá olyan volt, mint egy négyszáz méteres versenyen, csak centik döntöttek. A magyar úszó helyezéséről célfotó döntött. A hangulat továbbra is pazar. Fotókon a szurkolók. Részletek.

Tele a part – Sokan szurkolnak a vébén

 

A világverseny második napján, vasárnap is rengetegen voltak kíváncsiak az úszókra. Tele volt a sétány, a móló, akik nem fértek fel a lelátókra, azok a kivetítőkön követték az eseményeket. Megteltek a lelátók, sokan a helyszínen akartak jegyet váltani, de azok már reggelre elfogytak. Fotók és további részletek.


Bemutatjuk a magyar nyíltvízi csapatot

 

Kik úsznak a magyar színekben a vizes világbajnokságon itt a Balatonban? Vannak éremesélyeink? Olasz Anna és Rasovszky Kristóf a csapat favoritjai, de okozhat-e más magyar versenyző is meglepetést? Bemutatjuk a motivált, sok fiatal tehetséggel felálló magyar csapat tagjait. Részletek.


A balatonfüredi versenyek menetrendje

 

Íme a vizes világbajnokság balatonfüredi küzdelmeinek menetrendje. Július 15-21. között zajlanak a nyíltvízi úszó versenyek, hét számban osztanak majd érmet. Az öt-, tíz-, illetve huszonöt kilométeres egyéni számokban 2-2 úszó indulhat nemzetenként, lesz csapatverseny is. A részletes programért kattints ide.

Több magyar éremre is van esély

 

Összeállt a magyar vb-csapat. Vannak újoncok a keretben, de a szakvezetés így is több éremre lát esélyt. A magyar sportolók júliustól már itt a Balatonnál készülnek a versenyre. Az egyik legnagyobb esélyes Olasz Anna, aki két évvel ezelőtt a 25 kilométeres távon vébé ezüstérmet szerzett.  Folytatás itt.

Jegyek a vizes világbajnokságra

 

A Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Kft. felhívja a figyelmet, hogy akik jegyet szeretnének vásárolni minden idők legnagyobb hazai sporteseményére, a biztonság miatt a vizes világbajnokság hivatalos oldalán keresztül tegyék meg. Folytatás itt.


200 év divatüzenete a FINA világbajnokságon

A Katti Zoób Divatház kortárs kollekcióval köszönti a FINA világbajnokságot. A sportesemény budapesti és balatonfüredi megnyitóján az Anna-bált is megidézik. A megnyitó június 14-én este Budapesten, 15-én reggel, kilenc órakor pedig Balatonfüreden lesz látható. Zoób Katival, a tervezővel beszélgettünk.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004