Oldal kiválasztása

Borhetek a sétányon

Szerző: | 2017-08-01.

A város legnépszerűbb gasztronómiai fesztiválját augusztus 13- szeptember 3. között rendezik meg a Tagore sétányon. A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz féle bor, köztük rozék, gyöngyöző borok, az elnyűhetetlen rizlingek és persze a díjnyertes borok.

A borosgazdák faházai a szokott helyen sorakoznak majd a Tagore sétányon. Augusztus 13-án a tervek szerint valamennyi borász kitelepül, a kereskedők néhány nappal később kezdik el az árusítást.
A Fina világbajnokság helyszínét elkerítő kerítést a masters versenyek lebonyolítása után eltávolítják, a versenyek alatt árusító helyi borászok konténereit pedig elszállítják, a többi elhelyezéséről még zajlanak az egyeztetések, az önkormányzat igyekszik a legkulturáltabb megoldást megtalálni.

Az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja, ezúttal a Hudák Pince, a további sorrendet a szokás szerint sorsolás alapján döntik el. Ezúttal is csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel.

Csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 6-10 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek, idén sem lesz egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 250 forinttól akár 600 forintba is kerülhet.

Szinte minden nap lesz koncert is a Kisfaludy Színpadon. Részletes program itt.

Íme a borászok listája:

Hudák Pince
Balogh Pince
Lídia Borház
Kálmán Pince
Szent Benedek Gimnázium borászata
Horváth Borház
Dobosi Pincészet
Gyukli Pince
Bökő János
Zelna Borászat
Piffáth Lajos
Söptei Pincészet
Béla és Bandi Borászat
Fodorvin Családi Pincészet
Koronczai Pince
Mészáros Pince
Figula Pincészet
Ódor József
Schieszl Borház
Csiszár Család Pincészete
Feind Lajos
Szabó és Fia Borpince
Koczor Pince
Lakatos Tibor
Ifj. Reitner Ferenc

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004