Oldal kiválasztása

Megújult a Brada Faloda

Szerző: | 2017-08-09.

Teljesen megújított belső térrel várja a szezonban a vendégeket a város legnépszerűbb étkezdéje, a Brada Faloda. Minőségi ételek, nagy választék és ételkihordás.

A Silver Bevásárló Központban (Arácsi út 16.) található családias hangulatú étkezde immár hat éve működik. Bőséges étlapjukkal, a többféle ízlést kielégítő, időről-időre megújuló választékkal a fürediek, és az idelátogatók kedvencévé váltak.

Naponta harminc féle ételből lehet választani, találnak kedvükre valót a vegetáriánusok, a paleo étrendet követők, a lisztérzékenyek és a diétázók is. A saláták, levesek, húsételek, tészták mellett rendszeresen lehet kapni cukormentes süteményeket is.

– Megújítottuk az étkezde belső terét és a pultot is. A vendégek visszajelzése alapján jól sikerült a változtatás, aminek a révén bővült a helykínálat. Szükség is volt erre, mert naponta 500-600 vendégek szolgálunk ki helyben viszonylag rövid idő alatt. Meggyőződésem, hogy mindig kell újítani, variálni, frissíteni az ételkínálatot is, most is ezt tettük. Igazodva az igényekhez az ételek több mint hatvan százaléka már gluténmentes, ahol csak lehet, mellőzzük a cukrot, és újszerű eljárással sűrítünk. Gyorsétterem vagyunk, de külön odafigyelek rá, hogy naponta minimum harmincféle ételből lehessen választani. Abban hiszek, hogyha hosszútávon minőségi szolgáltatást adunk, valóban odafigyelünk a vendégek igényeire, akkor az mindenképpen kamatozik. Jót kell adni és akkor szeretni fognak minket is és az ételeinket is – mondja Rummelné Bubrik Judit mesterszakács, a Brada Faloda üzletvezetője, aki előszeretettel próbál ki új recepteket, süteményeket, amik beválnak, azokat pedig felveszi a repertoárba.

Az ételkiszállítás is rendkívül népszerű, nagy az igény rá, idősek, kismamák, munkahelyen ücsörgők, családosak egyaránt élnek a lehetőséggel, de egyre több táborozást vállaló is él a lehetőséggel. Akárcsak az étkezdében, a házhoz szállításnál is a legfontosabb szempont, hogy szállodai szintű, minőségi, mindig friss ételeket készítsünk – teszi hozzá Rummel Ferenc szakács, a Brada Faloda üzletvezetője.

A gyorsétterem hétköznapokon 11-16 óra, szombaton pedig 11-15 óra között van nyitva, vasárnap szünnap.

A déli kiszállítást minden héten hétfőtől-szombatig 9 és 13.30 között lehet megrendelni a +36 30 394-0413 telefonszámon. A teljes étlapról szabad a választás, vagyis a paleo, a glutén mentes, a zsírszegény és reformkonyhai ételeket is lehet kérni. A kínálat továbbra is közvetlenül elérhető innen a honlap címoldaláról illetve hozzáférhető az étkezde honlapjáról.

A Brada Faloda továbbra is vállalja torták, pogácsák, hidegtálak előrendelését, ételkészítést rendezvényekre, állófogadásokra valamint születésnapokra.

(X)

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február 3
  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004