Oldal kiválasztása

Borhetek – Lazulás a sétányon

Szerző: | 2017-08-17.

A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor, köztük a még mindig sláger rozék, gyöngyöző borok, az elnyűhetetlen rizlingek és a díjnyertes nedűk. Augusztus 13 – szeptember 3. között Borhetek a Tagore sétányon.

A város legnépszerűbb gasztronómiai fesztiválján a borosgazdák faházai a szokott helyen sorakoznak a Tagore sétányon. Az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja, ezúttal a Hudák Pince, a további sorrendet a szokás szerint sorsolás alapján döntötték el. Ezúttal is csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel.
Alább a teljes lista a kitelepülés sorrendjében.

Fotógaléria a megnyitóról, katt a kis képre.

 

Mivel tavaly a példátlan jégverés komoly károkat okozott a szőlőkben, a szokásosnál több korábbi évjáratú bort kínálnak majd a gazdák, akik állítják: a természeti katasztrófa ellenére az idei bor minősége is kitűnő.

A sétányon huszonöt borász, pecsenyesütők, pálinkaházasok és kézművesek árulják portékáikat. Kitelepült az Üvegtigris Büfé, a Horváth-ház Étterem és a Sparhelt Bistro.
Szinte minden nap lesz koncert a Kisfaludy Színpadon. Részletes program itt.

Csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 6-10 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek. Idén sincs egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 300 forinttól akár 600 forintba is kerülhet.
Továbbra is nagyon népszerűek a rozék, a fiatalok előszeretettel keresik a gyöngyöző borokat, az olaszrizlingek pedig hagyományosan jól fogynak, ezekből bő a kínálat. A testesebb vörösborok sem hiányoznak, ahogy az exkluzív tételek és a díjnyertes borok sem.

 

A boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig tartanak nyitva. Egyedi készítésű, három decis kristálypoharakból lehet inni a bort, amelynek különlegessége, hogy minden pohár talpában dombornyomással szerepel a Balatonfüred felirat. Ezek 500 forinttért vásárolhatók meg, és a szokásoknak megfelelően minden boros pavilonban visszaválthatók.

Már évek óta a mennyiségi helyett a minőségi fogyasztás jellemző a Borheteken, de így is pincészetenként átlagban kétezer liter bor fogy. Évente átlagban 140-160 ezren keresik fel a fesztivált. Hacsak nem lesz kirívóan rossz idő, idén is legalább ennyi vendégre lehet számítani.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a hétvégéken rendre nagy tumultus várható, augusztus 20-án pedig csúcsra jár a fesztivál.

Évről-évre gondot okoz, hogy a kitelepülő pavilonok elfoglalják a Tagore sétány jelentős részét illetve a kerékpárutat. A konfliktusok elkerülése érdekében az önkormányzat a Borhetek idejére felfüggeszti a móló és az Esterházy strand közötti kerékpárutat, amit mindkét oldalon táblák is jeleznek. A szervezők kérik a kerékpárosok megértését.

Íme, a borászok listája, a kitelepülés sorrendjében:

1. Hudák Pince
2. Reitner Pince
3. Feind Borház
4. Mészáros Pince
5. Szent Benedek Iskola
6. Szchieszl Borház
7. Kálmán Pince
8. Balogh Pince
9. Koronczai Pince
10. Echo Pince
11. Söptei Pince
12. Horváth Borház
13. Ódor Pince
14. Fodorvin Családi Pincészet
15. Piffáth Pince
16. Lídia Borház
17. Béla és Bandi Borászat
18. Figula Pincészet
19. Koczor Pince
20. Zelna Borászat
21. Dobosi Pince
22. Gyukli Pince
23. Bökő Pince
24. Szabó és Fia Borpince
25. Paloznaki Péter Pince

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004