A nehéz sorsú, depresszióval küzdő, rendkívüli tehetségű Duray Tibor életmű kiállítása nyílt meg a Vaszary Galériában. A tárlaton a monumentális, Aranykor című műve is látható.
Duray Tibor több mint öt évtizedes pályáját ismerhetik meg a látogatók az Emberi, túlságosan is emberi címmel nyílt kiállításon.
Miért is bennünk a vágy az aranykor után, s mi visz rá egy festőt arra, hogy megbízás nélkül hosszú évekig egy olyan festményen dolgozzon, amit nem láthat teljes egészében, mert a kép jóval nagyobb, mint a rendelkezésére álló falfelület? Talán valami emberi, túlságosan is emberi. E Nietzschét idéző címmel a huszadik századi magyar képzőművészet újra felfedezendő alakjai közé tartozó Duray Tibor (1913-1988) műveiből nyílt kiállítás a Vaszary Galériában.
Fotógaléria a megnyitóról, katt a kis képre.
A két nagy, térben is elkülönülő, tematikus szekcióra osztott tárlat a több mint fél évszázados életműből válogat, a harmincas évek diadalmas indulásától kezdődően egészen a nyolcvanas évekig. Duray munkáit a dekorativitás, a csöndes líraiság, az érzékeny megfigyelések és tomboló expresszivitás egyszerre jellemzik. Nagy tehetségű festő, finom kezű rajzoló, szenvedélyes szobrász, sikeres éremművész volt egyszerre. Azonban a kényszer is szülte sokoldalúság mögött egy melankolikus, önmagára leginkább Don Quijoteként tekintő személyiség lapul.
A tárlaton látható Duray monumentális műve az Aranykor. A kompozíción (2x10m, olaj, vászon) az alkotó – megszakításokkal – több mint egy évtizedig (1968-82) dolgozott, megrendelés nélküli, összegző főműnek szánva a képet, s egészében végül maga is csupán az 1982-es, a budapesti Műcsarnokban megrendezett kiállítása előtt vehette szemügyre, mivel műtermének méretei csupán azt engedték meg számára, hogy részleteiben, diafilmszerűen lássa a festményt.
Duray Tibor 1913-ban született Budapesten. Már gyermekkorában sokat rajzolt, festett, azonban a család szűkös anyagi helyzete miatt a művészpálya nem jöhetett szóba. Előbb műbútorasztalos-tanoncnak állt, majd hét évig apja foglalkozását követve szabóként dolgozott. A későbbi években is gyakran kerültek nehéz anyagi helyzetbe. A háború után a család egyetlen megélhetési forrása a hajnali újságkihordás volt.
Tehetségére egy tanára figyelt fel, akinek a javaslatára 1935-ben beiratkozott a Marsovszky-féle szabadiskolába. Itt karolta fel Aba-Novák Vilmos.
Duray Tibor ekkoriban nappal szabóinas volt, este a szabadiskolába járt, éjszaka pedig festett. A következő év decemberétől öt hónapig segédkezett mesterének a párizsi világkiállításra festett, Francia-magyar történelmi kapcsolatok című pannón, mely végül elnyerte a világkiállítás nagydíját. 1937-ben kétéves római ösztöndíjat nyert. Az utazás nagy hatással volt egész művészi világára. Rómában ismerte meg későbbi feleségét és modelljét, Lévai Adrienne-t, akitől két kislánya született.
A világháború utáni művészeti életben aktív szerepet vállalt, az ötvenes években visszavonult, ám eszményeihez mindvégig kitartóan ragaszkodott.
A hátralévő években magát a műterme magányában jól érző, munkamániás ám egyben depresszióra hajlamos alkotó, aki önértékelési problémákkal küzd, pedig Picasso a Szenvedő című rajzát a képzőművészet száz legjobb grafikája közé sorolta. 1988-ban lakása közelében gázolta halálra egy autó.
A kiállítás 2018. január 7-ig látogatható.
balatonfured.hu
Agora