Oldal kiválasztása

Százezrek a füredi strandokon

Szerző: | 2017-09-01.

Tavalyhoz képest jelentősen nőtt a füredi strandok látogatottsága, amelyek kedvező időjárás esetén még egész szeptemberben nyitva lesznek. Komolyabb fejlesztések is zajlanak majd ősszel.

Pályázati forrás révén egyenként 50 millió forintból lehet idén korszerűsíteni az Esterházy-, illetve a Kisfaludy strandokat. A fenntartó Probio Zrt. több beruházást még a szezon előtt elvégzett, de akad néhány komolyabb fejlesztés, amelyek csak most ősszel valósulnak meg.

– A Kisfaludy strandon a jelenlegi medence helyén egy három elemből álló csúszdát létesítünk. Ez komoly munkát igényel, a három csúszda eltérő méretű és lejtésű lesz, ezért vártunk vele. Októberben elkezdjük az építését, aminek a költsége mintegy 60 millió forint lesz. A strand keleti részén egy szabadtéri eszközökkel ellátott felnőtt fitneszparkot is létrehozunk. Az Esterházy strandon a főépületre napelem kerül, több térfigyelő kamerát is kihelyezünk illetve bankkártyás jegyautomatát állítunk fel, és itt is készül egy fitneszpark – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Somogyi László, a Probio Zrt. vezérigazgatója.

Mindkét strand igen népszerű volt idén, a Kisfaludyn tavalyhoz képest harminc százalékkal, az Esterházyn pedig 18 százalékkal nőtt a látogatók száma. Összesen mintegy 330 ezer fizető vendég járt a két strandon.
– Több turista látogatott a városba a megszokottnál, ez érzékelhető volt a strandokon, de a fizetős parkolókban is. Kedvező volt az időjárás, több fejlesztést is megvalósítottunk a szezonra, szerintem ezek a tényezők összességében eredményezték a jelentős látogatószám növekedést a strandokon – vélekedett Somogyi László.

Szeptember első hétvégéjén még üzemelnek a strandok pénztárai, sőt az Esterházyn még a következő héten is, a további működés azonban az időjárástól függ. A vízbe vezető lépcsők a tervek szerint a hónap végéig a helyükön maradnak és nyitva lesznek a mellékhelyiségek is.
A strandok egyébként a fürdőzési szezon után is nyitva lesznek és közparkként működnek. Minden nap este tíz óráig be lehet majd menni a strandok területére.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Július

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004