Oldal kiválasztása

Százezrekbe kerülhet a fakivágás

Szerző: | 2017-10-05.

Módosították a város környezetvédelméről szóló rendeletét. Az új szabályozás elsődleges célja a közterületeken és a magáningatlanokon álló fák védelme.

A fák a városképet szépítő hatásukkal, a mikroklíma és a levegőminőség javításával meghatározó elemei zöld vagyonunknak, amelynek megóvása és gyarapítása közös felelősségünk – áll az önkormányzati rendeletben.
Az eddigi szabályozás pontatlan volt, az új rendelettel elsősorban a magántelkeken lévő fák védelmét erősítette meg a város.

– Magánterületen lévő, a rendelet hatálya alá tartozó fát kivágni – élet és balesetveszély esetét és a gyümölcsfák kivételével – csak jogerős fakivágási engedély alapján lehet. Engedélyt csak azokra a fákra kell kérni, amelyek törzsátmérője minimum 5 centiméter 1 méter magasságban. Emberi fogyasztásra alkalmas gyümölcséért termesztett és gondozott fa, (kivéve diófa, szelídgesztenyefa, mandulafa, eperfa és díszfának nemesített gyümölcsfák) kivágására továbbra sem kell engedély – válaszolta kérdésünkre dr. Tárnoki Richárd címzetes főjegyző.

Az engedély nélkül kivágott fák esetében a jegyző kötelezi a tulajdonost a kivágott fa pótlására. Amennyiben határidőn belül a szükséges fatelepítés nem történik meg, akkor bírságot róhat ki. Magánszeméllyel szemben 200 ezer forintig, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén 2 millió forintig terjedhet a bírság.

A teljes rendelet, a fakivágás szabályainak részletei, az engedélykérés menete alább csatolva.

– Nem a szankcionálás az elsődleges célunk, hanem a városban a magánterületeken megtalálható szépszámú fa védelme, a környezetminőség fenntartása. Ha nincs más lehetőség, akkor a közigazgatási hatósági eljárás keretében élünk a bírságolással – tette hozzá Tárnoki Richárd.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
január 30 - február 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004