Oldal kiválasztása

Kovász és szeretet – Kézműves pékség Füreden

Szerző: | 2017-10-09.

Kézműves pékség nyílt a városban. Kovásszal készült, kézzel formázott, adalékanyagoktól mentes igazi kenyerek és más finomságok a Péklánytól. Víz, liszt, só és szeretet.

‘- Minden azzal kezdődött, hogy a férjem három éve születésnapomon meglepett egy köves salzburgi házimalommal. Egyszerűen csak az volt a kiindulási pontunk, hogy együnk egészségesen. Mivel a kenyér a legalapvetőbb élelmiszer, sőt a kenyérnek lelke van, elkezdtem otthon kísérletezni és saját őrlésű liszttel sütni. Jó ideig csak beton tömböket sütöttem, de idővel egyre jobbak lettek a kenyereim, rájöttem, hogy a jó kenyér boldoggá tesz. Saját kovászt neveltem és a sütés a szenvedélyemmé vált. Elhatároztam, hogy szakmát váltok és pék leszek. Vagyis Péklány. Az átalakulásról blogot írtam, és úgy tűnik másokat is érdekel ez a történet, mert több mint ezren olvassák. A multis állásom mellett elvégeztem a pék képzést, magunk mögött hagytunk mindent és Balatonfüredre költöztünk és most itt vagyunk a saját kézműves pékségünkben – összegez a mindig mosolygó Zeliska Orsi.

Kézműves péknek vallja magát, alig több mint féltucatnyian vannak ilyenek az országban. Nem véletlenül. Minden pékárut, egyesével, kézzel formázva, saját kovásszal készít el. Minden egyes félkilós kenyér előállítása 32-34 órát vesz igénybe. Az alapállás: vissza a gyökerekhez, azaz semmi adalékanyag, csak víz, liszt, só. Ja és idő, rengeteg idő. A jó kenyér ugyanis nem pár óra alatt készül el, hanem két napnyi munkát és törődést igényel.

Fotógaléria, katt a kis képre.

A Szent István téren álló, frissen nyitott látvány pékség választéka széles. Háromféle kovászos kenyér mellett naponta lehet kapni a sütőtökös, hagymás, mézes-mazsolás, aszalt paradicsomos, zsályás, diós kovászos kenyeret, pirított magos tönkölyös kenyeret, kovászos baguette-et. Zsömle, kifli, croissant, kelt csigák és sós péksütemények is a repertoáron vannak. Nagy kedvencnek ígérkezik a hely specialitásának számító, különféle magokkal ízesített, három zsömle egybesütve, a triniti. Minden nap lesz a Nap kenyere, de választható a „Női áldás” is, ami a pékségben az egyetlen élesztővel készült 100%-os tönkölybúza kenyér, vörös áfonyával, lenmaggal és mézzel.

– A gyors és felfújt kenyerek egy dologra jók: hizlalnak. Csomó oda nem illő adalékanyagot tartalmaznak. Mi csak kovászból sütünk kenyeret. A kovászhoz pedig türelem kell, kitartás és szorgalom. Na, ezért vagyunk kevesen kézműves pékek.
A kovász valójában vízből és lisztből készült elő tészta, ami savas, így tartósítja a kenyeret, és speciális ízt ad neki. Rengeteg élő organizmust, gombát és baktériumot tartalmaz, viszonylag lassan dolgozik a klasszikus élesztőgombához képest. A hosszú kelesztés során a tésztában lezajló enzimes folyamatok elkezdik lebontani a liszt összetevőit, így könnyebben emészthetővé teszik a kenyeret, és sokkal finomabb ízek alakulnak ki – magyarázza Orsi, aki hét évvel ezelőtt, első közös hétvégéjét töltötte itt Balatonfüreden férjével, most pedig az álom valóra vált, hátrahagyva korábbi munkájukat és házukat, ideköltöztek a városba és itt nyitották meg családi kézműves pékségüket.

Mivel a jó kenyérhez jó reggeli, illetve jó kávé is dukál, a pékáru mellett bio teák, adalékanyagmentes lekvárok, kézműves szörpök, hidegen sajtolt olajok, nagy műgonddal kiválasztott kávé is kérhető a Péklány boltban, sőt különleges szendvicsek is.

– A kenyérsütés is azzal indult, hogy együnk jókat és egészségeset. Ezért úgy gondoltuk a boltban is ezt követjük, miért ne lehetne a pékáru mellett más, gondosan kiválasztott finomságot is kapni egy jó reggelihez. A kenyér több mint élelmiszer, szimbolikus tartalma is van. A kenyér érték. Mi nem sajnáljuk tőle az időt, a törődést és a szakértelmet, abban bízunk, hogy ezt a vevők is értékelik majd – válaszolta kérdésünkre Zeliska Csaba.

A Szent István téren található Péklány kézműves bolt minden nap 7-17 óra, szombaton pedig 9-12 óra között van nyitva.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
január 30 - február 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004