Oldal kiválasztása

A betűkkel álmodó

Szerző: | 2017-10-13.

Bölcsészből lett tervezőgrafikus, dizájner, akit mindenekelőtt a betűk izgatnak. Több formabontó arculatot jegyez, a lekvárcímkétől a közösségi terek megformálásáig, sok minden érdekli. Nem rég vette át a Magyar Formatervezési Díjat. Szereti, ha a környezetnek, ami körülveszi, egyedi arca van. Polgárdi Ákos Füredről, az Ifjúság utcai lakótelepről indult.

A Reformáció Emlékév keretében a fővárosi Kálvin téren egyes térkövek helyett egyedi lépőköveket helyeztek el, amelyekre a reformáció nagy nemzetközi alakjaitól és a magyar irodalomtörténet elmúlt 500 évéből származó idézeteket véstek fel. A 95 darab egyedi követ, magát a köztéri installációt, Szabó Levente építésszel közösen jegyzik. Együtt vehették át a Magyar Formatervezési Díjat a vizuális kommunikáció kategóriában.

Polgárdi Ákosnak nem ez az első komolyabb munkája, nevéhez fűződik a Margitsziget egységes tájékoztató tábláinak megtervezése, az elsők között tervezett grafikai arculatot fővárosi vendéglátó- és szórakozóhelyeknek, és tevékenyen részt vett az ELTE falán a téglák közé rejtett sajátos bronzcsík kialakításában is, amely az egyik legkülönösebb második világháborús emlékmű az országban.

– A betűk mindig fontosak voltak számomra, mindig ezek vettek körül. Először bölcsészként, csak olvastam és olvastam őket, a gondolatok megformálásának eszközei voltak, majd később rájöttem, hogy mint forma is izgatnak. Munkáimra azt szokták mondani, hogy erősen tipográfiai jellegűek, és én nem is ellenkezem, különös viszony van köztem és a betűk között – mondja Polgárdi Ákos, aki hozzáteszi, fontosnak tartja bölcsész indíttatását, ez a grafikai munkáiban is tetten érhető.

– Luther Márton 500 éve Wittenbergben kihirdetett 95 pontjára emlékezve, készítettük el a 95 úgynevezett emlékkövet, rajtuk az idézetekkel. A köveket egyébként az installáció honlapján közintézmények és protestáns gyülekezetek az emlékév végéig örökbe is fogadhatják, hogy aztán saját közösségükben beépíthessék. Persze fontos volt, a tipográfiai koncepció, hogy egy klasszikus illetve egy kortárs formanyelvet használó betűtípus ütköztetésével jelenítsük meg a korban igen eltérő szerzők gondolatait. Kálvin mellett például közvetlenül ott van Esterházy Péter mondata is. De legalább ilyen lényeges volt számomra az üzenet: a reformáció egyik kiemelkedő hatása az volt, hogy kinyitott egy addig zárt vallási közösséget, ezt szerettük volna újra megjeleníteni. A gondolatok mindannyiunkhoz szólnak.

Polgárdi Ákos 1983-ban született, 18 éves koráig Balatonfüreden élt. Szegeden, filozófia szakon végzett, majd diplomát szerzett a CEU-n és egy ösztöndíj révén Norvégiában élt egy évet. Ott jött rá, tulajdonképpen nem is a bölcsészet, hanem a grafika érdekli.

– Az egész gyerekkorom Balatonfüredhez kötődik, az Ifjúság utca lakótelepen laktunk, szüleim most is ott élnek. Szeretem Füredet, tulajdonképpen a tanulmányaim sodortak el más városokba. Bár keveset járok haza, évente csak párszor, az külön örömmel tölt el, hogy Balatonfüred azon kevés vidéki település közé tartozik, ahol a városfejlesztés átgondolt. A parti rész rehabilitációja jól sikerült, egy homogén, letisztult környezet született.

Kérdésemre elmondja, megbízást még nem kapott szülővárosától, igaz nem is tett lépést ezért, mert azt vallja: a fontos, testhezálló munkák előbb-utóbb megtalálják az embert. Azt azért nem tagadja, szívesen dolgozna Balatonfüreddel kapcsolatos témán, mert az érzelmi kötődés, mindig, minden munkánál előnyt jelent.

Készít kiadványt, arculatot, csomagolást, logókat, ha kell éttermek, cégek dizájnját alakítja. Tisztában van vele, hogy munkája alkalmazott műfaj, az elkészített vizuális termék használhatósága, funkciója legalább olyan fontos, mint az esztétikum. Mint mondja nagyon sok és ronda felirat terpeszkedik országszerte, van tehát min változtatni, de úgy látja, az utóbbi időben már elképzelhetetlen egy komolyabb építkezés, műemlék helyreállítás, vagy éppen parktervezés grafikus nélkül.
Vidékről egyelőre elég kevés megkeresést tapasztal, de azért vannak jó példák, a kortárs építészet már számol az arculattal, illetve egyes területeken is egyre hangsúlyosabb a kreatív grafikai munka igénylése. A bor ágazat például ilyen, annyira felfutott mára a szektor, hogy nem kérdés, a címkéket, az egyes termékek dizájnját, üzenetét már grafikustervezőkre bízzák.

– Mostanában tudatosan törekszem arra, hogy építészettel kapcsolatos munkáim legyenek. Izgalmas, ahogy három dimenzióban megelevenednek a tervek. Egy-egy homlokzatgrafika, egy jól kitalált piktogram, egy eltalált betűtípussal megrajzolt felirat nagyban hozzájárul a közösségi vagy belső terek összhatásához – mondja az arculattervező, akinek tulajdonképpen egy feladata van, mindig egy kicsivel megelőzni az épp aktuális közönségigényt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004