Oldal kiválasztása

Utánpótlás nyílt nap a kéziseknél

Szerző: | 2017-11-08.

A Balatonfüredi Kézilabda SE utánpótlás szakága november 30-án tartja ez évi nyílt napját. A programra várnak minden, a kézilabda iránt érdeklődő fiatalt illetve szüleiket.

A BKSE utánpótlása szép múltra és fényes sikerekre tekinthet vissza. Bajnoki – junior-, ifi,- serdülő – címek, diákolimpiai első helyek mellett 2016 decemberében a Hónap utánpótlás műhelye címet is elnyerte, nem csupán a kézilabdások, hanem az összes csapatsportág versenyében.

A magyar bajnokság élvonalában versenyző felnőtt csapat idei keretében nyolcan – Bóka Bendegúz, Zdolik Bence, Horváth László, Németh Balázs, Máthé Dominik, Déber Bence, Hornyák Péter és Andó Arián – ebben a műhelyben nevelkedtek. De ott kopogtat Varga Márton, Szöllősi Olivér, Kis Dániel és Németh Alex is.

Az új szövetségi kapitány, Ljubomir Vranjes keretében Bóka és Hornyák mellett Bánhidi Bence, Győri Mátyás és Faluvégi Rudolf is füredi nevelés. De a füredi utánpótlás kiválóságai közül bemutatkozott már a válogatottban Zdolik, Gerdán és Szöllősi Balázs is.

A BKSE jelenlegi fiataljai közül tizenheten tagjai a különféle korosztályos válogatottaknak.

Balatonfüreden öt edző foglalkozik a fiatalokkal. A szagág vezetője Kárpáti Krisztián szakedző, aki egyben Imre Vilmos segítője a junior válogatottnál. Ő a junior- és az ifi I. edzője, tanítványai a felnőtt NB.I./B-ben is versenyeznek. Kis Ákos az ifi II. és a serdülő I. mestere és fiataljaival a felnőtt NB.II-ben is megmérettetik magukat. Lelkes Gábor a serdülő II-vel és az U14-esekkel foglalkozik. Erdei Tamás és Diószeghy Leopoldina a fiatalabbakat neveli.

A fiatal sportolók a Balaton Szabadidő- és Konferencia Központ létesítményein túl edzés- és versenyzési helyszínként két csarnokot, az Eötvös Iskola és a Lóczy Gimnázium termeit használják. A BKSE utánpótlás műhelyének eddigi eredményei, jelenlegi munkája, az azt kiszolgáló technikai háttér és a minőségi képzést nyújtó füredi középiskolák egyaránt lehetőséget biztosítanak a magas fokú tanulmányi- és sport munkára.

A november 30-án tartandó nyílt nap tervezett programja:
16:30 – találkozó Balaton Szabadidő- és Konferencia Központban (Balatonfüred, Horváth M. u. 64.)
16:45 – iskolák, edzők, a BKSE működésének bemutatása
17:30 – a kollégium, valamint az Eötvös- és Lóczy csarnokok megtekintése;
18:00 – közös edzés BKSE – utánpótlás csapataival.

(Információ: 20/937-3927; 30/594-3002)

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004