Oldal kiválasztása

Félmilliárd a foglalkoztatásra

Szerző: | 2017-11-10.

A foglalkoztatási gondok enyhítésére 554 millió forint pályázati támogatást nyert el Balatonfüred és Balatonalmádi önkormányzata. A program képzéseket és állásokat kínál majd.

A négy évre szóló foglalkoztatási paktum célja, hogy egymásra találjon a munkavállaló és a munkaadó.

Ma itt a térségben a munkaerő megtartása a feladat, valamint a munkát vállalni akaró ötven, hatvan évesek foglalkoztatásának megoldása – hangzott el a fórumon.

2017-ben a térségben alacsony, februárban 4,5, augusztusban 2,8 százalékos volt a munkát keresők aránya, többségüknek viszont csak általános iskolai végzettsége van, ezért is lehet a foglalkoztatási paktum egyik fontos feladata a szakképzés. A paktum résztvevői igyekeznek keretet adni a munkaerőpiaci szereplők hatékony együttműködésének. Finanszírozott képzéseket indítanak, amelyek kiszolgálják a térség gazdasági igényeit. A pályázat által a cégek bérköltség támogatást kaphatnak, a munkavállalókat pedig lakhatási, utazási juttatással támogatják.

A most induló országos program keretében az igényeket felmérve kialakítanak egy foglalkoztatási stratégiát, a pályázat vállalása alapján közel négyszáz munkát keresőnek ajánlanak munkavállalási lehetőséget a két térségben.

A Füred tévé tudósítása a fórumról.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004