Oldal kiválasztása

Anna-bál

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére. A település centrumában álló, 1798-ban elkészülő copf-stílusú épületben rendezett első bálon ismerkedett meg Anna későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki később a szabadságharc altábornagyaként a tizenhárom aradi vértanú egyike lett.

Minden évben az Anna naphoz legközelebbi szombaton megtartott Anna-bálok a 19. században az ország legelőkelőbb összejövetelei közé tartoztak, ahol a haza legjelesebb művészei, politikusai, közéleti szereplői találkoztak. Film az Anna-bálok történetéről.
A világháborúk alatt és közben a bál veszített jelentőségéből, aztán 1954-ben rendezték meg újból az Anna-bált, majd 1957-től a felújított egykori Kúrszalon, a későbbi SZOT Szanatórium (ma Anna Grand Hotel) színházterme adott otthont, immár ismét évenkénti rendszerességgel a bálnak. A hagyomány szerint Eris aranyalmájával jutalmazzák a bál királynőjét, a két udvarhölgy pedig Rotschild illetve Aponyi mintával díszített herendi vázát kap ajándékba. A bálon és kísérőrendezvényein, mint például a Krúdy Gyula novellájára alapuló balatoni szívhalászaton, amikor is egy hajó fedélzetéről a vízbe dobott fa-szíveket kell kihalászni a hullámok közül, most már évek óta több ezren vesznek részt.
Az Anna-bál napjainkban a város egyik legfontosabb eseménye, jelentős idegenforgalmi vonzerővel bír és meghatározó része a Balatonfüredről kialakított képnek.

Bővebben az Anna-bálról itt.

Megosztás

Programok

< 2020 >
szeptember 07 - szeptember 13
  • 07
    Nincsenek események
  • 08
    Nincsenek események
  • 09
    Nincsenek események
  • 10
    Nincsenek események
  • 11

    Emlékezés Gábor Dénesre

    15:00 -18:00
    2020.09.11
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Emlékfa ültetés és konferencia.

    Mozaikvárosok

    18:30 -20:00
    2020.09.11
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Horváth Mónika kiállítása.

  • 12

    Lakótelepi ünnep

    10:00 -19:00
    2020.09.12
    Balatonfüred, Köztársaság utca
    Balatonfüred, Köztársaság utca

    A rendezvény elmarad!

    Mesterem nyomán

    14:00 -16:00
    2020.09.12
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    A Veszprémi Művész Céh közös tárlata.

  • 13
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004